Súlyosbították Geréb Ágnes ítéletét

2016. szeptember 28. 12:00

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletével súlyosította az elsőfokú bíróság ítéletét, amelyben dr. Geréb Ágnest bűnösnek mondta ki foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés, valamint kuruzslás vétségében, és közokirat-hamisítás bűntettében mint felbujtó.

2016. szeptember 28. 12:00

Tavaly novemberben dr. Geréb Ágnest foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette, illetve kuruzslás vétsége miatt halmazati büntetésül egy év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette. A vádlottat három évre eltiltotta a szülésznőgyógyász foglalkozás gyakorlásától is.

A Fővárosi Törvényszék bírói tanácsa az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. A kiszabott börtönbüntetés időtartamát egy év hat hónapra súlyosbította, annak három év próbaidőre történő felfüggesztését helybenhagyta. A szülésznőgyógyász foglalkozástól öt, a szülésznői tevékenységtől pedig szintén öt évre tiltotta el. 

Az otthonszülés hazai úttörőjeként ismert Geréb Ágnes a vádirat szerint eltiltás hatálya is vezetett le szüléseket – ami így kuruzslásnak számít – egy 2009-es esetben pedig egy szülőpárt vett rá arra, hogy azt állítsák: a baba az otthonukban született, nem pedig az Alma utcai Napvilág születésházban, ahol Geréb is tevékenykedett. 

Áder János is foglalkozott az üggyel

A vádemelésről még 2012 februárjában számolt be az MTI. Az akkori hír szerint a vád arra az időszakra vonatkozott, amikor Gerébet egy régebbi ügye miatt 2007. október 26-tól három évre eltiltották a szülész-nőgyógyász foglalkozás gyakorlásától, de ő mégis kísért otthon szüléseket.

A vádemelésről szóló hír nem sokkal azután jött, hogy Gerébet 2012. február 10-én másik otthon szüléses ügyek miatt jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre ítélték. Geréb Ágnes a köztársasági elnökhöz fordult kegyelemért, kérve, hogy ne kelljen fogházba vonulnia.

Áder János 2012 októberében közölte a döntését arról, hogy kivár: csak Geréb Ágnes folyamatban lévő büntetőügyének jogerős bírósági lezárása után határoz arról, hogy kegyelmet ad-e. Ez a folyamatban lévő ügy pedig az, amelyet 2012 decembere óta tárgyal és amelyben tavaly novemberben ítéletet hirdetett a II. és III. Kerületi Bíróság. Akkor  Geréb és védője felmentésért, az ügyészség súlyosbításért, a felfüggesztés mellőzéséért (vagyis letöltendő börtönért) és az általános orvosi foglalkozástól eltiltásért fellebbezett.

Áder a négy évvel ezelőtti közleményében elismerte, hogy Geréb sokat tett az otthon szülés elismertetéséért, az anyák háborítatlan szüléshez fűződő jogai kiszélesítéséért, és az ő nevéhez fűződik az apás szülés lehetőségének kórházi protokollba illesztése is. Ugyanakkor azt is írta, hogy „egy jogállamban azonban nincs az a fontos társadalmi küldetés vagy indok, amely bárkit a hatályos törvények fölé emelhetne”.

Geréb Ágnes házi őrizetét 2014 februárjában szüntette meg a Fővárosi Ítélőtábla.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!