Iskolai tananyag készült arról, hogy kell normálisan bánni az állatokkal

2016. október 24. 10:55

Hivatalos segédanyag készült a tanároknak arról, mi a felelős állattartás. Az Országos Állatvédőrség Alapítvány állította össze, a pedagógusok egy regisztráció után, az interneten érhetik el az anyagokat, hogy aztán azokat beépítsék az óráikba.

2016. október 24. 10:55

„Lehet önálló osztályfőnöki óra, vagy egy helyettesítő óra témája, de a biológia, természettudományos órákon, foglalkozásokon is felhasználható” – mondta az Indexnek Schreiter Katalin projektvezető.

Az Emmi oktatási államtitkársága ajánlással támogatja a kezdeményezést, és felkérték az Állatvédőrséget, hogy közreműködőként segítsenek a Nemzeti Köznevelési Portálra készülő anyagok fejlesztésében. A tervek szerint jövő héten indulnak a megbeszélések az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettel.

Az állatvédelmi törvényben hét éve szerepel önálló fejezetként az állatvédelmi oktatás, és az áll benne, hogy az állatokkal szembeni megfelelő magatartásra, gondoskodásra nevelést, az állatok megismertetését az iskolai általános képzésbe, a szakképzésbe és az ismeretterjesztésbe be kell építeni.

 

Ebből azonban sajnos nem sok minden valósult meg, mondja Schreiter Katalin, az állatvédő szervezeteknek pedig nincs kapacitásuk arra, hogy minden intézményben megtalálják a tanárokat, akik nyitottak a témára, vagy hogy minden évben minden óvodát, iskolát legalább egyszer meglátogassanak, ezért döntöttek a segédanyagok elkészítése mellett.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!