Erzsébet-program: ismét lehet pályázni a kedvezményes pihenési lehetőségre

2016. október 24. 09:07

Ismét kedvezményes pihenési lehetőségre pályázhatnak a nyugdíjasok, a nagycsaládosok, valamint a fogyatékossággal élők az Erzsébet-program keretében – közölte az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága.

2016. október 24. 09:07

A közlemény szerint a pályázatokra a nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők már jelentkezhetnek a létszámkeret kimerüléséig, de legkésőbb november 25-ig. A nagycsaládosok december 1-30. között pályázhatnak majd. Pályázatot benyújtani ezúttal is kizárólag elektronikusan, a www.erzsebetprogram.hu oldalon lehet. A nyertesek 2017-ben és 2018-ban használhatják majd fel az üdülési támogatást – tették hozzá.

Közölték, kedvezményes üdülési lehetőségben a következő két évben 4,5 milliárd forintból mintegy százezer ember részesülhet az Erzsébet-program keretében. A kormány által 2012-ben elindított Erzsébet-program az utóbbi két évtized legnagyobb szociális üdülési programja, amelynek köszönhetően eddig mintegy 800 ezer ember jutott üdülési, pihenési lehetőséghez, számuk pedig, a jelenlegi pályázatokkal együtt, a jövő év végére várhatóan meghaladja majd az egymilliót – írták a közleményben.

Kiemelték, a hazai cafeteria rendszert érintő brüsszeli döntés ellenére a kormány továbbra is elkötelezett Európa egyik legsikeresebb szociálturisztikai rendszere mellett, amely olyan magyar családok, fogyatékossággal élők és nyugdíjasok számára nyújt kikapcsolódási lehetőséget, akik számára ez másként nem lenne elérhető.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!