Kötelező gimnáziumi felvételi: a PDSZ nem támogatja, az NPK szerint nem rossz ötlet

2016. október 17. 23:30

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem támogatja a kötelező gimnáziumi felvételit – közölte Mendrey László, a szervezet elnöke hétfőn a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján. Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar (NPK) elnöke szerint a kötelező középiskolai felvételi nem rossz ötlet, kivéve, ha ezzel akarják átterelni a diákokat a szakképzésbe.

2016. október 17. 23:30

Az elnök szerint ha bevezetik a tervezetet, az valószínűleg a felvételi szigorítását jelentheti, aminek az a célja, hogy kevesebben jussanak be a középiskolákba, ami kevesebb diákot, osztályt, intézményt és pedagógust eredményezne, vagyis hosszútávon elbocsátásokkal járhat. Szólt arról is, hogy a középiskolai felvételi rendszer már hosszú ideje létezik és a központilag kialakított teszteket – matematikából és magyarból – mindenkinek meg kell írnia, aki gimnáziumba jelentkezik.

„Itt nincs nóvum, csak a politikai sandaság" - mondta Mendrey László, hozzátéve, hogy valójában a rendszer megszigorításáról lehet szó. Megjegyezte, hogy a rendszer átalakítását természetesen lehet kezdeményezni, de jobb lenne, ha nem politikusok tennék ezt, hanem a szakma hosszú kutatómunka és előkészület után. 

Lázár János a múlt csütörtökön jelentette be, hogy felül kell vizsgálni a gimnáziumi rendszert, az átalakítást annak a célnak kell alárendelni, hogy a diákok bejussanak az egyetemre. A Miniszterelnökséget vezető miniszter megkerülhetetlennek tartotta a kötelező felvételi bevezetését, de jelezte, az átalakítás csak az új Nemzeti alaptanterv bevezetése után lehetséges.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar (NPK) elnöke azt mondta, a kötelező középiskolai felvételi nem rossz ötlet, kivéve, ha ezzel akarják átterelni a diákokat a szakképzésbe. Ésszerűnek tartja ugyan, hogy a gyengébb képességű gyerekek inkább valamilyen szakmát tanuljanak, ám arra figyelmeztet, hogy ebben az életkorban még kevesen tudják eldönteni, mivel akarnak majd foglalkozni, a szakmát adó intézmények között pedig nehéz az átjárás, a képzés drágább, többe kerül az államnak, és könnyen lehet, hogy a fiatal rájön, más érdekli.

Ilyen körülmények között még mindig jobb, ha a diák elvégez egy gimnáziumot, ahol két nyelvet tanul és szélesebb körű alapismereteket szerez, érettségi után esetleg már jobban tud szakmát választani, amelyet elsajátíthat felsőfokú OKJ-s képzésen. Ez rugalmasabb rendszer lenne – hangsúlyozta a pedagóguskar elnöke. Hozzátette: a középiskolai felvételi kötelezővé tételét komoly előkészítő munkának kellene megelőznie, az elsődleges feladat azonban meghatározni, mi a gimnázium szerepe.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
48gondolkodó
2016. október 18. 12:32
Ez a Mendrei már nem is tanár alig jár be az iskolájába, helyett inkább politizál. Szakmai okokra hivatkozva mellőzi a szakmai okokat: vegyünk fel bárkit a gimnáziumba ha nem odavaló akkor is. Na ez már a szakma csúcsa. Az Orbán fóbiától már annyira elsötétült az elméje, hogy csak ezt tudja mondani:bármi jön a kormány felől az rossz! Képzelem a kollégák örömét, amikor a gimi órán megjelenik egy egyetemre készülő analfabéta. Milyen tanár az, aki elmegy ennek tüntetni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!