Nemzetközi díjakat adott át a NOE és az Európai Nagycsaládosok Szövetsége Budapesten

2016. november 25. 13:36

Átadták a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) idén alapított szakmai elismerését, a NOE nemzetközi díjat, valamint az Európai Nagycsaládos Szervezetek Szövetségének tavaly létrehozott kitüntetését, Az év családja Európában díjat pénteken Budapesten. A NOE nemzetközi díjat Leonids Mucenieks, a Lett Nagycsaládos Egyesületek Uniójának alapítója és Ignacio Socias, a Nemzetközi Családfejlesztési Szövetség (IFFD) nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója. Az év családja Európában díjat a mosonmagyaróvári 11 gyerekes Papp család vehette át.

2016. november 25. 13:36
Admin

NOE nemzetközi díj

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke elmondta, a NOE nemzetközi díjat olyan szakemberek kaphatják meg, akik sokéves, kiemelkedő, áldozatos munkát végeztek a családokért vagy a szervezetükért. Az elismerést Leonids Mucenieks, a Lett Nagycsaládos Egyesületek Uniójának alapítója, az Európai Nagycsaládosok Szervezetének Szövetsége egyik létrehozója és Ignacio Socias, a Nemzetközi Családfejlesztési Szövetség (IFFD) nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója, az ENSZ legszűkebb családügyi szakértői körének tagja vehette át.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára az ünnepségen azt hangoztatta, a kormány - hasonlóan a NOE-hoz – úgy gondolja, hogy családban élni jó, nagycsaládban élni pedig még jobb, mert a családalapítás, a gyermekvállalás nem teher, hanem elsősorban boldogságforrás.  

Az államtitkár kiemelte: a gyermeknevelés természetesen anyagi nehézségeket is jelent, és a kormányzat igyekszik enyhíteni ezeken a terheken, de a gyerekek születése és létezése okozta öröm nem hasonlítható ehhez. A kormány a családokat támogató intézkedései közül a családi kedvezményt emelte ki: a családi típusú adózásnak köszönhetően, ha valaki három vagy több gyereket nevel, akkor átlagos jövedelem után szinte egyáltalán nem kell jövedelemadót fizetnie.

Novák Katalin úgy fogalmazott: a nagycsalád természetes életközösség és létforma, ami támogatandó és komoly erőforrás mindenki számára. A gyermekek nemcsak a családjuk számára jelentenek erőforrást, hanem az egész társadalomnak emelte ki; ezért a kormány nagyra becsülik azokat, akik gyerekeket vállalnak. A díjazott Papp családot látva, az embernek kedve támad (újabb) gyerekeket vállalni – mondta, és gratulált a családnak.

Elmondta azt is, hogy a nemzetközi kontextus nagyon fontos a családpolitikában is. Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország vezető szerepet tölt be az európai családszervezetek között – emelte ki, hiszen az Európai Nagycsaládosok Szövetségének is magyar az elnöke. Ezért is pályáztak a jövő évi Családok Világkongresszusának megszervezésére, amely révén Budapest lehet jövőre a családok fővárosa, ugyanis az eseményt összekötnék a jövőre ismét megrendezendő Budapesti Demográfiai Fórummal, és az Egy közülünk (One of us) rendezvénnyel is. A kormány már elkülönített 400 millió forintos támogatást ezekre a rendezvényekre – jelentette be az államtitkár. 

Kardosné Gyurkó Katalin azt hangsúlyozta, hogy egész Európát érintő demográfiai problémák megoldása érdekében fontos összefogni olyanokkal, akik hasonlóan gondolkodnak a családokról, mint a NOE, ezért alapították ezt a szakmai elismerést. Elmondta, hogy a NOE nemzetközi díj a legmagasabb szintű családos díj, éppen ezért erősen korlátozott számban kerül átadásra. Ő magyarul, Joó Kinga NOE alelnök pedig angolul méltatta a két díjazottat. 

Leonids Mucenieks, az európai nagycsaládos mozgalom régóta kiemelkedő munkát végző aktivistája, a családmozgalomnak a nagycsaládos körön túlmenően is elismert szereplője. A Lett Nagycsaládos Egyesületek Uniójának (ULLFA) alapító tagja és a kezdetektől, 1991-től fogva elnöke, az Unió tevékenységeinek legfőbb mozgatója. (Az egyesület Lettország legjelentősebb családszervezete, tevékenysége sok mindenben hasonlít a NOE-éra.) Továbbá, az Európai Nagycsaládos Szövetség (ELFAC) egyik alapítója 2004-ben, azóta a Szövetség elnökségének egyik legaktívabb tagja, és minden lényeges lett ELFAC programnak az irányítója. (...) Leonids Mucenieksszel a NOE a 90-es évek közepe óta áll kapcsolatban. Részt vett a régiónk családszervezeti vezetői számára 1996-ban és 1998-ban Magyarországon tartott nemzetközi szemináriumokon; számos nemzetközi konferencián és szervezeti üléseken találkoztunk vele itthon és külföldön, mindig jól szót értettünk és kölcsönösen támogattuk egymást; mindkét Lettországban tartott nemzetközi családkonferencia rendezési jogát a társrendező nemzetközi szervezetek a vezetőségük magyar tagjának a javaslatára adták a Lett Nagycsaládos Egyesületek Uniójának.

A díjazott elmondta, hogy nagyon örül a kitüntetésnek, és hozzátette, hogy mindennek a kezdete Magyarországon volt: a NOE szervezte meg 20 évvel ezelőtt az első nemzetközi találkozót. A lettekre nagyon jó benyomást tett a NOE, példaértékűnek tartották a NOE által folytatott sokrétű tevékenységet. 

Ignacio Socias a Nemzetközi Családfejlesztési Szövetség (IFFD) nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója. A Szövetség 66 országban több, mint 200 családfejlesztési központot működtet, a szolgáltatásaiból évente több, mint 90,000 ember részesül, és az ENSZ Gazdasági és Szociális Bizottsága mellett általános konzultatív státusza van (ezzel a státusszal az ENSZ-szel együttműködő szervezeteknek mindössze 3%-a rendelkezik). Ignacio Socias emellett a Családügyi Figyelőnek (The Family Watch) is a nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója. Ez a szervezet a családdal kapcsolatos kutatásokat végez, és a megfigyelt problémákra megoldásokat is keres, javaslatait közzé téve. A Családügyi Figyelő és az IFFD a családi élet legkülönbözőbb területeiről, problémáiról igen értékes, interneten szabadon elérhető cikksorozatot ad ki IFFD Papers címmel; ennek a sorozatnak ő a felelőse. Ignacio Socias tagja az ENSZ legszűkebb családügyi szakértői körének. Ilyen minőségében számos ENSZ szakértői ülésnek volt szervezője, és a világ minden részén sok konferenciának, köztük a demográfiai változásokról tartott 2011-es budapesti európai uniós konferenciának és a 2015-ben tartott Budapesti Demográfiai Fórumnak volt előadója. Egyedül a Nemzetközi Családév 20. évfordulója alkalmából 2014-ben, ill. annak előkészítése során Európa, Ázsia, Afrika és Amerika 21 országában 39 konferenciának volt kiemelt előadója. Az ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztályának az UNICEF-fel közös Családok és Fenntartható Fejlődési Célok c. projektjének ő a koordinátora.

A díjazott megköszönte az elismerést, majd elmondta, a családszervezetek dolga: megmutatni a családi élet örömeit, nem pedig vitatkozni. A család egy olyan közös pont, amit mindenki ért, „csak” annyi a tennivaló, hogy szépen beszéljünk róla, szépen mutassuk meg a szépségét – hangsúlyozta, majd elárulta a saját család-meghatározását: a család, az a hely, ahol az élet kezdődik, de soha nem ér véget. A fenntartható fejlődéssel kapcsolatban kiemelte, hogy a fenntartható jövőt – a jelenkori igényeit úgy kell kielégíteni, hogy ne veszélyeztessük a jövőt – csak a családok biztosítják. Beszédét azzal zárta, örül, hogy a magyar kormány és gratulált a NOE-nak. 

Az év családja Európában

A NOE tagja az Európai Nagycsaládos Szövetségnek (ELFAC), amely nemzetközi szervezet tavaly alapította és minden évben átadja „Az Év családja Európában” díjat. 

Márki László, az európai nagycsaládosok szövetségének elnöke ismertette: Az év családja Európában díjra 20 országból 24 tagszervezet küldhet egy-egy ajánlást, ebből választja ki az elnökség a nyertest. A díj célja, hogy megmutassák a társasalomnak, hogy nagycsaládban élni jó. Hangsúlyozta, hogy a díj elsősorban nem a gyerekek számától függ; olyan nagycsalád kaphatja meg, amely példás életével, tevékenységével értéket mutat fel a társadalomban. Az elismerést a tavalyi spanyol család után idén egy magyar család, a 11 gyereket nevelő Papp György Tamás és Élő Dorottya, a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesületének tagjai kapták. Az összes gyerek jelen volt az ünnepségen. A méltatás szerint életmódjukkal tudatosan hangsúlyozzák a nagycsalád szépségét és örömeit.

„A Papp család anélkül is hat a környezetére, hogy tudnának róla: nehéz feladatok, problémák esetén a gyerekek osztálytársainak a szülei vagy a nagycsaládos egyesületekben a szülők sokszor úgy érzik, megszűntek a gondjaik, ha a népes Papp családra gondolnak. A hatásukra több családban született újabb gyerek, mert a szülők úgy döntöttek, ha Pappék a 11 gyerekkel ilyen harmóniában tudnak élni, akkor ők is vállalhatnak még egy kisbabát. Életmódjukkal tudatosan hangsúlyozzák a nagycsalád szépségét és egyre szaporodó örömeit. Minden olyan meghívást (riportra, újságcikkre, előadásokra) elfogadnak, ahol más felfogású, más érdekeket követő embereknek elmondhatják: mélyen hisznek abban, hogy a 11 gyerekük isteni ajándék, minden áldás forrása.(...) A szülők fontosnak tartják, hogy a gyerekek ne csak a kötelezettségüket teljesítsék az iskolában, hanem részt vegyenek tanulmányi versenyeken, népdal-éneklésben, népi táncban, zenéljenek, sportoljanak, járjanak hittanra. Az olvasás központi kérdés a családjukban. Törődnek vele, hogy a művészeteken át rányissák a gyerekek szemét a színpompás nagyvilágra. Van idejük színházba, moziba, hangversenyre, fesztiválokra menni. Nagy súlyt fektetnek a gyerekek nyelvtanulására. A gyerekek a háztartási és a ház körüli munkákból is kiveszik a részüket, így megtanulják: »Ki mint vet, úgy arat.« A szülők fontosnak tartják, hogy a gyerekek töltsenek időt együtt, törődjenek egymással. De azt is megtanítják nekik, hogy nem csak kötelességeik, hanem jogaik is vannak, és az iskolában vagy másutt ki is kell állniuk a társaik jogaiért is.

A család nevében Papp György Tamás köszönte meg a díjat, és elmondta, hogy az erkölcsi számvetésre készteti őket: megerősíti őket abban, hogy életük, értékeik rendben vannak. Kellenek az erkölcsi normák – hangsúlyozta, mert bár ezek látszólag korlátoknak tűnnek, de tulajdonképpen hatalmas szabadságot jelentenek. Hozzátette, a díj bátorságot ad a folytatáshoz, ugyanakkor nagy felelősséget is ró rájuk, hiszen már nincsenek egyedül, sokan fognak rájuk figyelni, nekik pedig el kell majd fogadniuk a meghívásokat, mert azok lehetőséget jelentenek arra, hogy tanúbizonyságot tegyenek amellett, amiben hisznek, ahogy élnek. Remélik, hogy ezáltal a gyermekeikben is felébresztik ezt a törekvést. 

A díjak átadása között Haraszti Julcsi és Marcsi énekelt. Az 10 éves ikrek a tavalyi Fölszállott a páva gyerekkiadásának nyertesei, énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriában. A lányok egy tízgyerekes családban élnek. Az ünnepélyes díjátadó a Tavaszi szél vizet áraszt és a NOE himnuszának közös eléneklésével zárult. 

*          *          *

Az 1987-ben alakult Nagycsaládosok Országos Egyesülete jelenleg az egész országban több mint 250 helyi közösséggel, hetvenezer taggal, és mintegy 14.000 tagcsaláddal rendelkezik. Az országos munkát hét regionális központ segíti. Önkénteseink száma megközelíti az 1.500 főt. A NOE a családos közösségépítésen és értékőrzésen túl – melynek középpontjában a házasság és az élet védelme, az anyaság tisztelete áll – ellátja a családok érdekvédelmét és országos, valamint helyi rendezvényein vidám kapcsolatépítésre, szórakozásra is lehetőséget nyújt.

(A díjazottak méltatásának szövegét a NOE bocsájtotta a Mandiner.család rendelkezésére.) 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Teknős
2016. november 26. 00:16
Csodálatos család! Örülök, hogy megismerhettem őket!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!