Már megint kezdik! – kiskamaszoknak szóló előadás a Kolibri Színházban

2016. november 28. 23:25

Már megint kezdik! címmel az elvált szülők gyermekének problémáival foglalkozó új ifjúsági előadást mutat be Laboda Kornél rendezésében december 3-án a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház.

2016. november 28. 23:25

„Kirsten Fuchs darabjának 12 év körüli hőse, Hicks kettesben él az anyjával, amióta a szülei elváltak. Most azonban úgy tűnik, az apja visszaköltözik hozzájuk. Jó lesz ez így?” – teszik fel a kérdést a darab ismertetőjében.

Mint írják, az elvált szülők gyermekének problémáját rendhagyó módon felvető mű négy kiskamasz szereplője most kezdi megtapasztalni a barátság és az éledező szerelem, az őszinteség és empátia különféle formáit, hogy a történet végére nyitottabbá, befogadóbbá váljanak.

„Az előadás alapjául szolgáló dráma Kirsten Fuchs kortárs német szerző 2015-ben megjelent díjnyertes műve, amelyet a berlini ősbemutató után először mi viszünk színre itt, a Kolibri Színházban” – mondta Laboda Kornél.

A rendező a darabról szólva kiemelte a bátor témaválasztást, hiszen a mű egy nehezen körülhatárolható, „átmeneti” korosztályt szólít meg. „A történet szereplői már nem gyerekek, de még nem is kamaszok, minden folyamatosan változik bennük, és ezért változnak a csoporton belüli kapcsolatok is. A fiúk és a lányok elkezdenek máshogy nézni egymásra, és a barátság mellett a szerelemkezdemények is megjelennek” – fogalmazott a rendező.

Az előadás zenéjét Preiszner Miklós szerezte, a díszletet Juhász Nóra, a jelmezeket Szűcs Petra tervezte. A 12 éves kortól ajánlott előadásban Lendváczky Zoltán, Nizsai Dániel, Kőszegi Mária, Alexics Rita, Tisza Bea és Mult István játszik.

A produkció premierje december 3-án, szombaton délután 17 órakor lesz a Kolibri Pincében. Az előadás december 5-én, január 4-én és 5-én is látható.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!