Ötödével csökkent a csecsemőhalandóság

2016. december 30. 13:12

Húsz százalékkal csökkent a csecsemőhalandóság az elmúlt két évben Magyarországon; ez a legalacsonyabb érték a hivatalos statisztika történetében – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

2016. december 30. 13:12

Rétvári Bence egy szocialista képviselő írásbeli kérdésére válaszolva ismertette a születésekkel kapcsolatos adatokat, eszerint az elmúlt hat évben 8 ezer körül alakult a koraszülöttek száma. (Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO meghatározása alapján a 37. terhességi hét előtt megszületett gyermekek számítanak koraszülöttnek.)

2010 és 2015 között 8,7 és 9 százalék között alakult a koraszülöttek aránya országos átlagban. 2015-ben a legalacsonyabb arányt Budapesten és Csongrád megyében (7,8, 7,8 százalék), míg a legmagasabbat Nógrád és Somogy megyében (10,7, 10,3 százalék) mérték.

Az eltérő adatokra utalva a parlamenti államtitkár azt írta, hogy a koraszülések hátterében számos rizikófaktor áll, amelyek egy része társadalmi eredetre vezethető vissza, hiszen összefüggésben állnak a szociális helyzettel, a családi állapottal és az iskolázottsággal is.

A koraszülésre hajlamosító tényezők között említette az aktív és a passzív dohányzást, az alkohol- és drogfogyasztást, az előzetes terhességmegszakításokat, a stresszes életmódot és az átlagosnál rosszabb gazdasági helyzetet is. Ezért nagyon jelentős lépések a koraszülés megelőzésében az elmúlt években már végrehajtott, illetve a tervezett népegészségügyi intézkedések – fűzte hozzá.

Kitért arra, hogy a koraszülöttek körében gyakran merül fel a sajátos, egyénre szabott fejlesztés igénye. Ezt a célt szolgálta a 2,5 milliárd forintos koragyermekkori program, egy 5,7 milliárd forintos ágazatközi projekt, továbbá egy a civil szervezetek számára kiírt, 2 milliárd forintos mentorprogram.

Az államtitkár a javuló csecsemőhalandósági adatokra utalva azt írta, abban jelentős szerepe van az elmúlt évek szakmai fejlődésének és az egészségügyi technológiai fejlesztéseknek. (2013-ban 454, míg két évvel később 383 volt a csecsemőhalandóság az ismertetett adatok szerint.)

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!