Cirkuszi szomszédolás – új műsor a Fővárosi Nagycirkuszban

2017. január 27. 18:44

A Fővárosi Nagycirkuszban 2017. január 28.-tól látható a Cirkuszi szomszédolás című előadás, amelyben a szomszédos és a visegrádi országok cirkuszművészete kerül a középpontba. A Cirkuszi szomszédolás című műsorban egymást kiegészítve lépnek porondra a környező országok tehetséges artistái – ezzel is azt hangsúlyozva, hogy együtt, egymásra figyelve, egymástól tanulva milyen sokra vagyunk képesek.

2017. január 27. 18:44

Közép-Európa közepén Magyarország jelentős cirkuszi tradíciókkal bíró nemzet. Ahogy kiemelkedő alkotóink vannak a komolyzene, a színház, a táncművészet, az irodalom területén, úgy a cirkuszművészetünket is ismeri és elismeri a világ. Az elmúlt évszázadokban eredményeket csak úgy tudtunk felmutatni, hogy figyeltük és tiszteltük a szomszédos népek kultúráját, hatással voltunk rájuk és tőlük mindig tanultunk. Ahogy más művészeti ágakban, úgy a cirkuszművészetben is különös fontossága van ennek a kölcsönös inspirációnak - írja a Fővárosi Nagycirkusz.

A Nagycirkusz 2017 tavaszi műsora e kölcsönös művészeti, kulturális tiszteletnek a jegyében született. Műsorukban egy-egy produkcióval szeretnék bemutatni a szomszédos országok mellett a visegrádi négyek klasszikus és modern cirkuszi értékeit, útkereséseit. Céljuk, hogy a közös gyökerek felkutatása és megismerése mellett együtt, egy műsorban szerepeljenek azok a cirkuszművészek, akiknek cirkuszi tradíciói és művészete egymással sok szálon és kölcsönhatásban találkozva fejlődött ki.

Cirkuszi szomszédolás című műsoruk első részében a visegrádi, második részében a szomszédos országok és hazánk kultúrájának és cirkuszművészetének bemutatására tesznek kísérletet. A műsorban többek között fellép Helena Polach futballzsonglőr (Csehország), egy kutyás számmal Valerija Anamaria Sliva (Szerbia), egy karika-galambszámmal a Duo Jednorog (Lengyelország), egy levegő-perzs számmal a Troupe Victor (Ukrajna), egy gurtniszámmal a Duo Romance (Románia) és vadonatúj erőemelő számukkal a világhírű magyar Rippel Brothers is. 

 
 
A Cirkuszi szomszédolás című műsor 2017. január 28. és március 19. között várja a nagyérdeműt. Bővebb információ a Fővárosi Nagycirkusz honlapján (www.fnc.hu).
 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2017. január 30. 15:26
Nevető művész:-)))
Berecskereki
2017. január 30. 15:25
" új műsor a Fővárosi Nagycirkuszban" A magyar baloldal miniszterelnök jelöltet keres.
Hanita
2017. január 30. 15:25
Ne hogy már a cirkusz világába is bevigyék a politikát. A bohóc nálam mindig bohóc marad függetlenül a nációjától.
pollip
2017. január 30. 15:25
Újhelyi is fellép?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!