Nem hitték el a mentők az orvos infarktusát

2017. március 30. 05:21

A szívinfarktus tüneteit sokan ismerik. Persze az erős, kisugárzó mellkasi fájdalom, hányinger lehet más betegség tünete is, de azt gondolnánk, a hívásra kiérkező mentők egy orvos diagnózisát elfogadják, különösen ha már nem az első szívrohamról van szó.

2017. március 30. 05:21

Sajnos nem ez történt a Blikk információja szerint dr. Keszthelyi Gyula háziorvossal. hiába bizonygatta szívrohamát, a mentők nem hittek neki, s kérése ellenére nem szállították kórházba.

A döbbenetes esetről az orvos a praxisblog.hu-n írt.

– Amikor egy embernek infarktusa van, akkor is tudja, hogy miről van szó, ha nem tapasztalt ilyet korábban – kezdte a Blikknek Gyula, aki orvosként és korábbi infarktusa miatt is pontosan tudta, a súlyos betegség tünetei jelentkeztek nála. – Két évvel korábban volt az első szívrohamom, így nemcsak orvosi szemmel, de a tapasztala­taim alapján is egyértelmű volt a dolog – idézte fel a férfi.

Bár készítettek EKG-t, amikor a „segítség” megérkezett, a lelet értékelésében nem értett egyet a mentő és az orvos.

– Minden fél óránál hosszabban tartó mellkasi tünetet mindaddig infarktusnak vagy akut koronáriaszindrómaként kell kezelni, amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik. Mivel az infarktusok jelentős hányada EKG-eltérés nélkül zajlik le, kértem, hogy azonnal vigyenek kórházba – folytatta a doktor.

Végül Gyulát egy második kocsi két órával később a közeli kórházba szállította, ahol operációval segítettek rajta.

A Cserépváralján praktizáló férfi úgy gondolja, a vele történtekről mindenkinek tudnia kell. Éppen ezért – mint fogalmazott – az etikai kódexben leírtak szerint cselekszik.

– Azt gondolom, az orvosnak helyzetéből adódóan kötelessége tájékoztatnia a nyilvánosságot. Fel kell hívnia a figyelmet az egészségügyi ellátás minőségének hiányosságaira. Elgondolkodtató, ha egy orvossal ez megtörténhet, akkor mi lehet azokkal az emberekkel, akik nem mernek szólni? – tette fel a kérdést Gyula, aki azóta sem épült fel teljesen, sőt a decemberi beavatkozás után most újabb műtétre vár.

A mentőszolgálat időközben reagált kérdéseinkre:

- A mentők által ellátott beteg panaszlevele alapján minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytattunk, melynek eredményei nem támasztották alá a kérdésben foglaltakat  közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója.

– Az ügyben a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt folytat nyomozást, jelenleg ismeretlen tettessel szemben – közölte az illetékes rendőrfőkapitányság sajtóosztálya.

Fémhálót ültetnek be

Az infarktust okozó érelzáródást orvosi fémhálóval, úgynevezett stenttel javítják. Ennek az eljárásnak a lényege, hogy a sérült, elzáródott érszakasz újbóli elzáródását megakadályozza.

 

*Az anyag megjelentetését a Splendidea Communications Kft. támogatta 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!