Mintegy tízezer résztvevője volt egy varsói életvédő menetnek

2017. április 05. 12:32

Varsóban mintegy tízezren – elsősorban gyermekes családok – vettek részt az Élet Szentsége Menete elnevezésű, az egyház támogatásával szervezett vasárnapi életvédő felvonuláson.

2017. április 05. 12:32

A lengyel püspöki kar által meghirdetett, március végi Élet Szentsége Napjához fűződő akciót 12. alkalommal tartották meg Varsóban. Kazimierz Nycz varsói érsek az egybegyűltekhez szólva Ferenc pápa és a lengyel II. János Pál pápa tanítására utalva az összes megfogant emberi élet értékéről beszélt, és rámutatott a család pótolhatatlan társadalmi szerepére is. A résztvevők Szent II. János Pál halálának 12. évfordulójáról is megemlékeztek.

A menetet a két varsói székesegyházban bemutatott szentmise előzte meg. A két menet a varsói Királyi Várnál találkozott, majd az egyik belvárosi főutcán, a Krakowskie Przedmiescie-n vonult végig. A résztvevők színes lufikat és „Gyermekek a kincseink”, „Érdemes élni” feliratú transzparenseket vittek, valamint azt skandálták, hogy „Minden anya szuperhős”.

Sokan a Stop aborcji (Abortusz stoppot!) nevű civil szervezet jelvényét is viselték. A kezdeményezés keretében tavaly Lengyelországban több mint félmillió aláírást gyűjtöttek a teljes abortusztilalom támogatására. Az erre vonatkozó civil törvényjavaslatot a lengyel szejm tavaly októberben elutasította. A honatyák döntésére hatással voltak az országszerte szervezett, abortusztilalom-ellenes, a döntés szabadságát támogató tüntetések is. A tömegrendezvény békésen, incidensek nélkül zajlott.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!