Németh Szilárd: Egyre nagyobb a nyomás a magyar határkerítésnél

2020. június 18. 14:19

Ma már sokkal felkészültebb, jobban felszerelt, szervezetten érkező csoportok próbálnak Magyarországra bejönni.

2020. június 18. 14:19

Újra megélénkült a mozgás a déli határszakaszon, ennek következtében egyre nagyobb a nyomás a magyar határkerítésnél, ezért a járványügyi készültséget a határokon továbbra is fenn kell tartani – jelentette be a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Hercegszántón.

Németh Szilárd határlátogatása után a hercegszántói átkelőhelynél tartott sajtótájékoztatón elmondta: a migránsok már nemcsak terrorfenyegetettségi és közbiztonsági kockázatot jelentenek az országnak, illetve Európának, hanem nagyon erős járványügyi veszélyt is. Hangsúlyozta: a jogi, a műszaki és az úgynevezett „élőerős” határzár azonban lehetővé teszi, hogy Magyarország déli határszakasza Európa legbiztonságosabb és legerősebb külső schengeni határszakasza legyen. Gyakorlatilag átjárhatatlan – jelentette ki.

Jönnek éjjel és nappal, szárazföldön és vízen egyaránt

Emlékeztetett: amióta a Covid-19 vírussal kapcsolatos intézkedések mindenütt lazultak, az illegális migránsok egyre többször és egyre nagyobb számban próbálkoznak bejönni Magyarországra a magyar-szerb és a magyar-horvát határszakaszon. Ezt mutatják a számadatok is: idén eddig már 8591 migránst fogtak el a déli határszakaszon – tette hozzá. Kitért arra: az enyhe tél következtében nagy nyomás nehezedett a határra, ezért vízkeresztkor a duplájára emelték az ott szolgáló katonák számát. Csak januárban 2537 embert állítottak meg. Azt mondta: „a világjárvány behurcolását követően, a megfelelő korlátozó intézkedések hatása visszavetette a migránsok próbálkozásait”. Szerbiában elkezdték mind a 16 befogadó központot őrizni, így áprilisban mindössze 79 embert fogtak el. Május közepén azonban megszűnt az őrzés-védés, és júniusban a megélénkülő mozgás hatására már 1259 illegális bevándorlót fogtak el.

A határt közösen védő rendőrök és katonák beszámolói alapján megállapítható – mondta az államtitkár –, hogy az elmúlt időszakban nemcsak mennyiségi, hanem minőségi változás is történt a határokon: ma már sokkal felkészültebb, jobban felszerelt, szervezetten érkező csoportok próbálnak Magyarországra bejönni, amelyek egyre agresszívabbak is. Hozzátette: jönnek éjjel és nappal, szárazföldön és vízen egyaránt.

Németh Szilárd kiemelte, hogy a 233 kilométeres déli határszakaszt több mint ezer katona, mintegy 180 gépjárművel védi a rendőrökkel közösen. Feladatukat a műszaki határzárnál az alaptörvény szerint kapott felhatalmazás, illetve a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet és a járványügyi készültség kihirdetése alapján végzik. A parlamenti államtitkár szerint a felhatalmazás a legfontosabb. Úgy fogalmazott: „az ember azt gondolná, hogy amikor felhatalmazást adunk az ország, a haza megvédésére, a magyar emberek biztonságának megvédésére, az egységes. A felhatalmazás azonban nem volt az.” A baloldal a parlamentben folyamatos támadás és nyomás alatt tartotta a kormányt, összefogva a brüsszeli bürokratákkal, illetve azokkal „az álcivil szervezetekkel, amelyek folyamatosan feljelentéseket tettek„ – jelentette ki. Hozzátette: legutóbb a bíróság azt mondta ki, hogy fel kell számolni Magyarországon a tranzitzónákat.

A Balkánon óriási a tartalék

Németh Szilárd hangsúlyozta: a határőrizet azonban „sziklaszilárd és stabil”, minden olyan eszközük, fegyverük és kényszerítő eszközük megvan a határt közösen őrző katonáknak és rendőröknek, amellyel fel tudják deríteni és fel tudják tartóztatni a Magyarországra illegálisan érkezőket. Mivel a migránsok erős járványügyi kockázatot is jelentenek, a járványügyi készültséget fent kell tartani a határőrök szálláshelyein és szolgálati helyein is, hiszen a katonákat és a rendőröket meg kell védeni, hogy elláthassák szolgálatukat.

Az államtitkár szerint a Balkánon „óriási a tartalék”: Szerbiában 8-10 ezer nyilvántartott migráns van, és mivel május 14-ével megnyitották mind a 16 befogadó központot, megszűnt az őrzésük. Az észak-macedón határon szintén ugyanennyi ember torlódott fel, ők ugyancsak Magyarország felé igyekeznének. Nyáron tehát egyértelműen tovább fokozódik majd a nyomás a határszakaszon – közölte Németh Szilárd.

(MTI)

 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizálok
2020. június 18. 15:38
Adok egy tippet. Gumilövedék.
vati8
2020. június 18. 15:15
Szólni kellene a liberális baloldalnak , mert szerintük nincsenek migrik. Akkor meg nyugodtan szabad rájuk lőni , mert logikusan gondolkozva szellemekre a fegyver használatot nem tiltja a törvény.
Emmanuel Goldstein
2020. június 18. 15:10
Szegény Németh Szilárd! Csak úgy ne járjon, mint a mesebeli kisgömböc, aki a végén kidurrant a mértéktelen zabálás okozta túlnyomás miatt...
Robur
2020. június 18. 14:56
Már megint nő a nyomás?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!