A nemek közötti egyenlőség erősítéséről fogadott el stratégiát a német kormány

2020. július 08. 17:28

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) tervei szerint 2025-re 50 százalékra emelik a nők arányát a pártszervezeti tisztségviselők körében.

2020. július 08. 17:28
null

A nemek közötti társadalmi egyenlőség megerősítéséről fogadott el stratégiát szerdai ülésén a német szövetségi kormány. A legnagyobb kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) is törekszik erre, terveik szerint 2025-re 50 százalékra emelik a nők arányát a pártszervezeti tisztségviselők körében. A szövetségi kormány stratégiájának elfogadása „mérföldkő” a nemek közötti egyenlőségért folytatott küzdelemben – közölte Franziska Giffey család-, idős-, nő- és ifjúságügyi miniszter, rámutatva, az alaptörvény 3. cikkelyében már 25 éve az áll, hogy az államnak tennie kell a nők és férfiak „tényleges” egyenlőségének eléréséért. Az évtizedes munkával kiharcolt stratégia ciklusokon átívelő pályára állítja a minisztériumokat, így az élet valamennyi területén erősödhet az egyenlőség – tette hozzá.

Tennivaló van bőven, ezt mutatja egyebek mellett, hogy a nemek közötti bérszakadék mélysége nem változott lényegesen az utóbbi években, a rendszeres adatfelvétel 2006-os kezdete óta rendre 20 százalék körül van, vagyis a férfiak azonos beosztásban, azonos munkáért ötödével több pénzt kapnak. A nem fizetett háztartási és ápolási munkát tekintve még nagyobb a szakadék, a nők átlagosan 52,4 százalékkal több ilyen munkát végeznek, mint a férfiak – áll a kiadott kormányzati tájékoztatóban.

Ezen stratégiában kilenc célt tűztek ki, rögzítették például, hogy egyenlő részvételt és jelenlétet kell elérni a kultúrában és a tudományban, meg kell szüntetni a bérszakadékot, és a férfiakéval egyenlő esélyt kell biztosítani a nőknek a vezető pozíciók eléréséhez. A célokhoz 67 konkrét intézkedés kapcsolódik, például az, hogy külön támogatni kell a cégalapításra vállalkozó nőket, tovább kell folytatni az egyetemi professzorok körében a nők arányának emelését szolgáló programokat, valamint a gyereknevelés és a munka jobb összehangolhatóságáért be kell vezetni, hogy minden gyermek jogosult legyen egész napos felügyeletet biztosító iskolai oktatásra.

A társadalmi, gazdasági és politikai élet számos további színterén is évek óta zajlik a vita a nemek közötti egyenlőség ügye körül. Ennek a folyamatnak egy újabb állomása a CDU alapszabályának reformjára létrehozott bizottságban hosszú egyeztetés révén kialkudott kompromisszum, amelynek alapján 2023-ra kötelezően 30 százalékra, 2024-re 40 százalékra, 2025-re pedig 50 százalékra emelik a nők arányát a pártszervezeti tisztségek betöltői között. Az országos, a tartományi és az európai parlamenti választási listák helyeinek betöltéséről nem sikerült kötelező szabályról megegyezni. A bizottság döntéseit várhatóan párthatározattá emelő decemberi kongresszuson így valószínűleg azt rögzítik majd, hogy törekedni kell arra, hogy a listák első tíz helye közül 2023-tól három, 2024-től négy, 2025-től pedig öt helyet nő töltsön be.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/EFE/Nacho Gallego

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyvilág
2020. július 10. 13:55
Egy írás egyebek mellett a nemek társadalmi helyzetéről, meg hogy hogyan lehet ezt józan módon szemlélni és kezelni: https://egyvilag.hu/temakep/049.shtml#p8
annamanna
2020. július 09. 14:15
A nemek közti egyenlőségre van egy ajánlatom a német kormány számára - picsázzanak haza minden olyan férfi bevándorlót, aki látszámfölös a női bevándorlókhoz képest! Rögtön kitörne az egyenlőség, ha csak annyi faszt engednének be, ahány burkás némbert.
istvanpeter
2020. július 09. 12:14
Hát, a nők mint állampolgárok abszolút egyenlőek a férfiakkal. Viszont a férfi és a nő két külön természetes objektum, akiknek objektíve eleve meghatározott funkcióik vannak, valamint a biofizikai és biokémiai tulajdonságaik is eltérőek. Például, a nőknek kisebb az agyuk és kevesebb neuronjuk van. Persze a valóságban inkább hatalmi kérdésekről van itten szó, amit némileg általános jelenségnek is tekinthetünk. Az emberiség történetében szinte állandóan jelen van, hogy bizonyos csoportok és rétegek törvénytelenül akarnak kizárólagos hatalomgyakorlási joghoz jutni.
Hájas Gerzson a buzik megríkatója
2020. július 09. 11:13
Azt még mindig nem értem hogyha a nők ugyanannyi munkáért ugyanannyi bért kapnak akkor miért nem csakis nőket hajlandó alkalmazni az összes híresen költséghatékonyság-érzékeny multi és miért nem nőket keresnek a HResek mindenhová? Csak nem azért mert a pletyiző, kávécigiző nők szarabb munkaerő mint a férfiak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!