Brit tanulmány: a kövérség gyilkosabb a dohányzásnál

2021. február 11. 17:19

Az elhízás több áldozatot szed Angliában és Skóciában, mint a dohányzás.

2021. február 11. 17:19
null

Az elhízás már több halálos áldozatot követel Angliában és Skóciában, mint a dohányzás – állapította meg egy brit tanulmány, amelyről a BBC News számolt be csütörtökön. A tanulmányhoz a Glasgow-i Egyetem kutatói 200 ezer felnőtt egészségügyi adatait használták fel. Az elemzés megállapította, hogy 2003 és 2017 között a dohányzás miatt bekövetkezett halálozás aránya 23,1 százalékról 19,4 százalékra esett vissza.    

Ugyanezen időszak alatt viszont az elhízottsághoz köthető halálozás aránya 17,9 százalékról 23,1 százalékra nőtt.    

Skóciában 2006. március 26-án vezették be a nyilvános helyeken való dohányzás tilalmát. Ezt követte az a tilalom, amely a gyermeket szállító autóban tiltotta meg a rágyújtást, majd a börtönökben is betiltották a dohányzást. Az intézkedéseknek köszönhetően csökkentek a dohányzással kapcsolatos egészségi problémák.   

A BMC Public Health folyóiratban publikált tanulmány egyik szerzője, Jill Pell  emlékeztetett arra, hogy „a dohányzás évtizedekig állt a közegészségügyi beavatkozások homlokterében, mivel az elkerülhető halálozások vezető okának számított. Ennek eredményeként az Egyesült Királyságban csökkent a dohányzás elterjedtsége. Ugyanakkor az elhízás gyakorisága nőtt” – fűzte hozzá.    

A tudós magyarázata szerint az elhízottsághoz, a túl magas testtömegindexhez köthető halálozási arány növekedése

az elhízás daganatos betegségekben, valamint szív- és érrendszeri megbetegedésekben játszott szerepének tulajdonítható.    

Az elhízás és a túlsúly a 2-es típusú cukorbetegség, a szívbetegségek és néhány ráktípus – köztük a mellrák és a vastagbélrák –, továbbá a stroke kialakulásának kockázatát növeli. A tanulmányban átlagosan 50 éves Angliában vagy Skóciában élő felnőttek egészségügyi felméréseit elemezték. A kutatók azt találták, hogy bár az elhízás valószínűleg több halált okoz az idősebb felnőtteknél, a dohányzás viszont a fiatalok halálozásában játszik nagyobb szerepet.    

A 16-44 évesek csoportjában a dohányzás 2,4 százalékkal vezetett nagyobb valószínűséggel halálozáshoz, mint az elhízás.    

A kutatók azt is megállapították, hogy a statisztikákban a nemek között is volt különbség. A 2017-es adatok szerint az elhízás és a testzsírfelesleg a férfiaknál mintegy 5,2 százalékkal több halált okozott, mint a dohányzás, a nőknél pedig 2,2 százalékkal több halálozáshoz vezetett az elhízás.

(MTI)

Fotón a világ legsúlyosabb embere, Juan Pedro Franco. MTI/EPA/Ulises Ruiz Basurto

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vastaps
2021. február 11. 18:59
...na erre a hirre ragyujtok. AHHHhh , jol esik, megnyugtat , kozben vakargatom a kicsi -csinos fenekem...Aahhh...
Akitlosz
2021. február 11. 18:19
"Brit tanulmány: a kövérség gyilkosabb a dohányzásnál" Na és a gyilkos galócánál? Az ilyen összehasonlítgatásoknak mi értelmük van? Azt akarják elérni, hogy a kövérek dohányozzanak, mert úgy karcsúbbak lesznek?
dr Justice
2021. február 11. 17:37
Pontosan ugyanez a helyzet az USA-ban is! A választási kampány során a demokraták kiszúrták, hogy az afroamerikaiaknál magasabb a COVID halálozási ráta, mint a fehéreknél. Csaptak is nagy ribilliót, diszkriminatív kórházi ellátástól kezdve sok minden felmerült bennük, és követelték az esetek kivizsgálását! A vizsgálat végeredménye az volt, hogy az arányeltolódás jórészt a kóros elhízásban (és az abból fakadó magas rizikófaktorban) keresendő. A kórházi vizsgálatoknál fontos okként szerepelt pl., hogy a nagy súlyú, és lélegeztetőgépre tett betegeket nem (vagy csak nagyon nehezen) tudják forgatni, és lényegében a saját súlyuk nyomja össze a tüdejüket. A szaturáció romlása és a légzési nehézségek pedig eleve elrendelik a beteg sorsát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!