Elhunyt Hegedűs Márta fotóriporter

2021. február 17. 20:47

Hegedűs Márta 39 éves volt.

2021. február 17. 20:47
null

„Kedves Rokonok, Barátok, Ismerősök! Márti ma hajnalban elment közülünk. Az utolsó pillanatig küzdött a betegséggel, hihetetlen erővel próbált az életbe kapaszkodni, hogy minél tovább együtt maradhasson imádott gyermekeivel, Lilivel, Danival, Tomival, a családjával, és Veletek. Sajnos az utolsó hetekben már tudtuk, hogy el fog jönni ez a pillanat, de most nagyon nehéz felfogni, elfogadni, hogy nincs már velünk! Márti, nagyon hiányzol!” – adta hírül a gyászhírt Hegedűs Márta férje a fotóriporter Facebook oldalán.

Hegedűs Márta súlyos beteg volt. Tavaly a Mandiner is közzétette azt a felhívást, melyben a háromgyermekes édesanya kezelésére gyűjtött az egész ország. Hegedűs Márti 39 éves volt, 20 évig fotóriporterként dolgozott. 2019. májusában – annak ellenére, hogy rendszeresen járt szűrővizsgálatokra – méhnyakrákot diagnosztizáltak nála. Többen bíztak abban tavaly, hogy egy speciális kezelés segíthet, és a több millió forintos gyógyszerhez szükséges 17 millió forint alig több, mint egy nap alatt össze is gyűlt. A kezelés végül sajnos hatástalannak bizonyult.

Fotó: Facebook

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Barna_Public
2021. február 17. 23:54
Tudom, hogy sok gyűlöletet kapok majd, de az a 19 millió Forint és sok-sok kidobott társa, amiből x életet meg lehetne hosszabítani egy teljesen más szemléletű, életmód / megelőzés-központú orvolással... Egyébként meg meghalunk, vis major is van, járványok is vannak etc. Ezek tragikus dolgok, meg kellene tanulni elengedni őket. Van társadalmi felelősségünk, én nem költeném magamra azt az iszonyatos összeget, amiből sok tucat vagy sok száz embertársamnak minőségi táplálékiegészítőket, ásványokat, ingyenes fogászatot, sportolási lehetőséget és még ki tudja mi mindent mit lehetne biztosítani, ami valóban meghosszabítaná az életüket, egy jobb hangulatú, energikusabb, pozitívabb társadalmi légkört termetve egyúttal. Persze az emberek elég ocsmányak úgy általában, és nem tartozunk össze úgy általában, ugyan miért hoznánk egymásért bármi áldozatot. Ha ki tudom énekelni a sajtot mások szájából, miért ne tenném? Nyilván sokan azt gondolják, hogy micsoda nagyszerű hely ez a Magyarország, ahol csak így összednak súlyos milliókat a jó emberkedők. Ádám és Évától kellene kezdeni, hogy megértsétek, ez nem a jó oldala, hanem a nyomorult oldala ez emberi természetnek (igaz, legalább nem a legnyomorultabb oldala!), de ez nem szeretet, mert az felelősséget is feltételez, ez rövidlátó gyáva önzés és képmutatás. Ez a tragédia, nem az, hogy időnként meghalnak fiatalabbak, vagy betegen is születnek néhányan, stb.. Do not kill the messenger!
makám
2021. február 17. 23:39
az élet igazságtalan és kegyetlen.
öszödibeszéd
2021. február 17. 22:24
Együttérzésem a családdal
koronaszepe
2021. február 17. 21:08
Nem lehet mit mondani, erőt, megnyugvást, békét kívánok a visszamaradottaknak...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!