Donald Tusk visszatérése új életet lehelt a lengyel Polgári Platformba

2021. július 08. 10:23

Újra fő ellenzéki erő Lengyelországban a Polgári Platform (PO), miután Donald Tusk volt kormányfő visszatért a lengyel belpolitikába, a párt élére – derül ki csütörtökön ismertetett felmérésekből. A PO a Polska 2050 tömörülést előzte meg.

2021. július 08. 10:23
null

A volt lengyel miniszterelnököt, az Európai Néppárt (EPP) jelenlegi, saját bejelentése szerint ebből a tisztségből néhány hónapon belül távozó elnökét a PO országos tanácsa szombaton választotta meg egyik alelnökének, és az egyelőre ismeretlen időpontú tisztújító kongresszusig megbízta a párt irányításával.    

Összezár mind a kormány, mind az ellenzék Lengyelországban

A pártok támogatottságával foglalkozó egyik elemző, Marcin Palade politológus Twitter közösségi fiókjában csütörtökre virradóan azt írta: a PO átlagolva 21,5 százalékos támogatottsággal rendelkezik a Tusk visszatérése után készült első két felmérésben. Ezeket a lengyel média megrendelésére az IBRIS és a United Surveys közvéleménykutató cégek készítették el.    

 

 

Tusk pártja 3,5 százalékkal jobb eredményt ért most el, mint a júniusi felmérésekben, míg fő ellenzéki riválisa, a Szymon Holownia volt elnökjelölt által alapított Polska 2050 ugyanilyen mértékben veszített, és támogatottsága 18 százalékosra esett vissza. A Polska 2050 április óta volt a legerősebb ellenzéki tömörülés a közvélemény-kutatási eredmények szerint.  

Továbbra is a lengyel kormánypárt vezet országosan  

A felmérésekben továbbra is élen lévő Jog és Igazságosság (PiS) fő kormánypárt 37,5 százalékon áll a júliusi felmérésekben, ami egyszázalékos növekedést jelent júniushoz képest.    

 

 

Az adatok megerősítik azokat az elemzői kommentárokat, miszerint Tusk visszatérése hatására legalább átmenetileg megugorhat a PO népszerűsége. A politikus szombaton a párt erősítését ígérte a következő, 2023-ban esedékes parlamenti választásokra. Mint közölte: a napokban találkozik a többi ellenzéki párt vezetőivel. Keddi sajtóértekezletén kijelentette: az ellenzéken belül „meg nem támadási megállapodásra” van szükség.    

Összezárja sorait a kormánytábor is: a szombaton a PiS elnökévé újraválasztott Jaroslaw Kaczynski szerdán közölte:

egy újabb képviselő visszatérése után a kormánykoalíció visszaszerezte az alsóházban a többséget, amelyet június végén formálisan elveszített.

A PiS vezető politikusai, köztük Mateusz Morawiecki miniszterelnök, akit a szombati tisztújító kongresszuson a párt egyik alelnökévé választották meg, intenzív országjáró kampányt folytatnak, amelyben a Lengyel Megállapodás elnevezésű országfejlesztő kormányprogramot népszerűsítik.

(MTI)

Fotó: Maciej Luczniewski / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szürkeSzarvas
2021. július 08. 16:06
Tusk lejárt,mint a kakukkos óra-és a sorosssista "tartotisztek" szolgálatában elhasználodott. "Visszatettek" a Kacsinszky megbuktatását "vezetni". Reméljük,leégnek vele.
khomeini
2021. július 08. 14:25
" Keddi sajtóértekezletén kijelentette: az ellenzéken belül „meg nem támadási megállapodásra” van szükség. " Alakul a lengyel moslék.
Szerintem
2021. július 08. 11:56
Lengyelország Gyurcsánya.
Drágha Márió
2021. július 08. 11:27
A sváb-kasub Tuskó Donald ideális lengyelországi helytartó lenne a libernyák-buzernyák Negyedik Birodalom számára...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!