„Legkésőbb jövőre végét látom ennek a járványnak” – Szlávik János a Mandinernek

2022. január 11. 17:00

Kevesebben kerülnek kórházba az új variáns miatt, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne három oltással beteg intenzíven – hangsúlyozza az infektológus.

2022. január 11. 17:00
null
Konopás Noémi
Konopás Noémi

Azt hittem, lesz egy kis időnk fellélegezni a negyedik hullám után, de az omikron nem engedte: máris itt az ötödik hullám – mondja a Mandinernek Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Míg a negyedik hullám völgyében a napi esetszám ezer-ezerötszáz között mozgott, addig mostanra újra több a fertőzött, január 5-én már ismét hatezer feletti az igazolt fertőzöttek száma, ez azóta tartja is magát. A szakértő megnyugtatott ugyanakkor, hogy

ahogy más országokban sem emelkedett, ahol elterjedt az omikron.

Az új variáns gyorsabban terjed, rövidebb a lappangási ideje: a fertőzést követő eddig megszokott négy-öt nap helyett már akár két nap elteltével is okozhat tüneteket. Ám jó hír, hogy nem okoz olyan gyakran tüdőgyulladást, mint a korábbi verziók. Úgy tűnik, hogy több a tünetmentes fertőzött is, ami az egyének szempontjából üdvözlendő, ám a járvány terjedése miatt nem. „Összességében úgy tűnik, hogy enyhébb betegséget okoz, de ez még nem bizonyított” – összegzi a szakértő.

Jelenleg egyébként pont, hogy csökken a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai és intenzív osztályán is a betegszám. Szlávik ennek okát egyértelműen az oltásokban látja.  Mint rámutat,

hiszen az oltatlanoknál az omikron ugyanolyan súlyos is lehet, mint a korábbi variánsok. Az oltottaknál viszont egészen enyhe, de olyan klasszikus tünetekkel, mint orrfolyás, torokfájás, torokkapás, gyengeség, izom- és ízületi fájdalommal jelentkezhet.

Fotó: Frank Hoermann/ AFP

Annak kapcsán, hogy milyen arányban vannak az intenzívosztályokon az oltottak, azt mondja, hogy ebből a szempontból Magyarország sem kivétel, itthon is az oltatlanok vannak többségben, „szomorú lenne, ha nem így lenne”.

„Lehet, hogy van egy-egy, na, de mennyi nincs? Egy bent, 3 millió kint” – hangsúlyozza.

Január első napjaiban látott napvilágot, hogy „támad a flurona”, Szlávik rámutat, hogy a koronavírusnak és az influenzának semmi köze egymáshoz, a két kórokozó nem is tud egymással keveredni. A flurona nem egy új koronavírusmutáció, pusztán azt jelenti, hogy a két betegség teljesen véletlenül egyszerre van jelen egy emberben. „Míg a koronavírus elsősorban emberben fordul elő, állatban ritkán, addig az influenzavírus madárban, sertés is megjelenhet” – teszi hozzá. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a lehetséges influenzajárvány mennyiben súlyosbíthatja a koronavírus okozta tüneteket, Szlávik szerint az, hogy Brazíliában találtak olyan beteget, akinél a covid és az influenza egyszerre volt diagnosztizálható, és nagyon súlyos volt a két kór lefolyása az illetőnél, nem jelenti azt, hogy ez más betegeknél is így lesz. Mindenesetre tény, az influenza idén már felütötte a fejét hazánkban, az, hogy ennyire korán – általában január végére, februárra jellemző – az infektológus szerint „elszomorító”.

Logikus lépés a karanténidő csökkentése

Mint ismert, Görögország és Amerika megfontolja a tíznapos karantén idejének csökkentését. Szlávik ennek kapcsán elmondja, ezt azok az államok teszik meg, ahol a járványügyi intézkedések miatt veszélybe kerül az ország működése, szerinte logikus lépés is ez.

Annak kapcsán, hogy a jelenlegi karanténszabályok szerint azoknak, akik érintkeznek covidfertőzöttel, de ők nem fertőzöttek és oltva vannak, nem kell karanténba vonulniuk elmondja: az oltások nemcsak arra jók, hogy csökkentsék a súlyos betegséglefolyás, vagy kórházba kerülés esélyét, hanem arra is, hogy az oltás ellenére fertőzöttek kisebb mértékben és eséllyel adják tovább a vírust.

Szlávik János nem hisz abban az elméletben, hogy a koronavírus influenzaszerű betegséggé szelídülne, ami ellen fél évente szükség lesz oltásra. Mint mondja,

és néhány oltást követően hosszútávú védelmet képes adni. Márpedig, ha egy ilyen elterjedne a világban, akkor vége a koronavírusjárványnak, ami miatt államokat meg határokat kellett lezárni. „Legkésőbb 2023-ig végét látom ennek a dolognak” – emeli ki. Hozzáteszi, ehhez pedig az kell, hogy az oltások olyan helyekre is eljussanak, ahol jelenleg mindössze 8 százalékos az immunizáltság. Óva int mindenesetre attól, hogy azt gondolnánk, már most, az omikronnal vége a járványnak, mint mondja, semmi garancia arra, hogy ne jönne egy másik variáns, ami messze nem lesz ilyen jóindulatú. 

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Inez
2022. január 12. 01:06
Lemaradt: Szimplán csak azért, hogy ne tudd terjeszteni hibbant álhíreidet. Ha nem is a tiédbe, de már jó néhány a másvilágról bánja döntését. Lásd Kóbor János. CSollány Szilvesztért még imádkozhatunk.
fideszes2022
2022. január 11. 23:35
A kurva anyját Fidesznek is hogy ezt a baszott oltást propagálják, ami lófaszt nem ér.
gyaloggos
2022. január 11. 22:03
AZT gondolom, az EMBERI SZERVEZET az emlékeztető oltásokkal szemben is egyre ellenállóbb, egyre kevésbé hatékony ugyanaz az oltás!
gyaloggos
2022. január 11. 22:01
KÖZBEN az Európai Gyógyszerügynökség nagyon jókat mond a Szputnyikról, a vizsgálati eredményekről!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!