Az Auchan bojkottjára szólított fel az ukrán külügyminiszter

2022. március 27. 17:39

A vállalat vezérigazgatója korábban egy lapinterjúban jelezte, hogy a cég nem vonul ki az orosz piacról.

2022. március 27. 17:39
null

Az Auchan áruházlánc bojkottjára szólított fel vasárnap az ukrán külügyminiszter, miután a francia tulajdonú vállalat vezérigazgatója egy lapinterjúban jelezte, hogy a cég nem vonul ki az orosz piacról az ukrajnai háború miatt.

Yves Claude, az Oroszországban 231 áruházzal és mintegy 30 ezer alkalmazottal működő Auchan vezérigazgatója a Journal du Dimanche című vasárnapi lapnak elmondta: gazdasági szempontból elképzelhető lenne a távozásuk Oroszországból,

az emberi szempontokat figyelembe véve viszont nem.

A cég attól tart, ha bezárnák oroszországi üzleteiket, azzal rengeteg embertől megvonnák a fizetését, a munkahelyét, a vevőiktől pedig azokat az élelmiszereket, amelyeket nap mint nap náluk vásárolnak.    

Claude hozzátette: az Ukrajnában működő 43 áruházukat is fenntartják, még azokon a háború sújtotta területeken is, ahol „szélsőséges körülmények” között tudnak csak nyitva tartani. „A legfontosabb számunkra, hogy megtartsuk az alkalmazottainkat és továbbra is élelemmel lássuk el ennek a két országnak a lakosait” – fogalmazott az Auchan vezérigazgatója.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter erre reagálva a Twitteren

az Auchan áruházlánc és összes termékének bojkottjára szólított fel.

„A jelek szerint az oroszországi munkahelyek esetleges megszűnése fontosabb, mint az emberek halála Ukrajnában. Ha az Auchan nem vesz tudomást arról a 139 gyerekről, akit az orosz invázió során öltek meg márciusban, akkor mi se vegyünk tudomást az áruházról, és bojkottáljuk annak összes termékét” – fogalmazott Kuleba, aki szerint az Auchant birtokló Mulliez család érdekeltségébe tartozó Leroy Merlin és Decathlon áruházakat is bojkottálni kellene.    

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a francia nemzetgyűlés és szenátus tagjaihoz intézett videoüzenetében arra szólította fel a francia vállalatokat, hogy hagyják el az orosz piacot. Név szerint a Renault-t, az Auchant és a Leroy Merlint kiemelve azt hangoztatta, hogy a francia cégeknek fel kell hagyniuk „az erőszak, a gyerekek és a nők gyilkolásának finanszírozásával”.

(MTI)

Nyitókép:Fatih Aktas / Anadolu Agency / AFP

Összesen 135 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
konfucius
2022. március 28. 22:16
Tőlem messze van, de akkor most megyek és veszek valamit az egyik Auchan-ban. Puszi, idióta Kuleba. Le kéne tennetek végre a fegyvert és abbahagyni a háborút.
skac69
2022. március 28. 20:04
Ez a kuleba is egy deformált fejü beltenyésztett zsidrák. Annyit is ér.
Brandon the great Negro
2022. március 28. 16:43
Én tényleg próbálok szimpatizálni az ukránokkal.
formaegy
2022. március 28. 14:59
Ideje lenne az ukrán külügyminisztert úgy pofán vágni, hogy még azt is megbánja, hogy megszületett!!!!!!!!!!!!! B+ te féreg! A büdös gyilkos USA-val kirobbantottatok egy háborút, írtjátok az ukrán embereket, és még neked van pofád megszólalni te tetves!!!!!!!!!!!!!! Büdös gyilkos vagy a kormányoddal együtt te beteg állat! Remélem Európa észhez tér, és elküld benneteket és a gyilkos USA-t a kurva anyátokba, míg nem késő! Mocskos gyilkos banda!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!