Kerekasztal-beszélgetés a cigányságról: ha egy jól öltözött roma megszólal, ne azt higgyék, hogy egy indiai milyen jól megtanult magyarul

„2020 augusztusában jártam először Csetényén, az ország legszegényebb településeként ismert, száz százalékban romák lakta borsodi faluban. Aznap hazatérve csak annyit jegyeztem le magamnak: »Ezelőtt még sosem volt olyan barátnőm, akitől miután elbúcsúztam, tetűirtóval kellett átmosnom a hajamat«. Ezeket a sorokat azóta sem folytattam, mert nem találtam meg a módját, hogyan tudnám a hangsúlyt a barátnőmre és nem a tetűirtóra helyezni a történetben, hogy aki olvassa, az a barátságra emlékezzen inkább a bogarak helyett.

Nyíltan, őszintén beszélni

Miközben nem szeretném elhallgatni, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által a csenyétei Jelenlét Ház udvarán aznapra szervezett családi délután – közös főzéssel és játékkal – a gyerekek hajához makacsul ragaszkodó tetvek elűzésére is szerveződött. Délutánra megfésülve, változatos parkettafonásokkal szaladgáltak a lányok az udvaron az üstökben rotyogó lecsó és frissen sült bodag körül.”

Ezeket a sorokat Mátrai Roxána vetette papírra – a teljes cikk a Máltai Tanulmányok idei második számában jelent meg –, Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke pedig ezek felolvasával kezdte azt a kerekasztal-beszélgetést a szervezet Bem rakparti székházában, amelyen bemutatták az „Együtt és mégis külön – A cigányság a mai magyar társadalomban” című kiadványt. A moderátor szerepét betöltő – egyben társadalmi felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos – Vecsei azonnal feltette a kérdést: lehet-e, szabad-e őszintén beszélni a problémákról, szabad-e romantizálni a helyzetet, miközben a cigányság körében is jelen van

A résztvevők – Fabinyi Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének püspöke, Kállai Ernő társadalomkutató, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetének alapító tagja, Binder Mátyás történész, tanár, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány és a Palánta Általános Iskola munkatársa – egyetértettek abban, hogy nyíltan kell beszélni a gondokról, és semmi esetre sem érdemes romantizálni, hiszen ellenkező esetben elfednék a valóságot.

Nyomor a 21. században

Vecsei megdöbbentő adatokat is felsorolt. Elmondta, hogy a Felzárkózó Települések programban részt vevő 300 településen háromszázezer ember lakik, és nagyjából ennyien élnek Komárom megyében is. De míg ez utóbbiban egy évben 2700 gyerek születik, a 300 településen ötezer, a következő húsz évben tehát a 300 településen fog megszületni Magyarország 7-8 százaléka. Majd azt is elmondta, hogy Csenyétén a 72 házból kettőben van vezetékes víz, és áram is alig van.

Kállai Ernő erre úgy reagált, hogy akinek 16 évesen nincs más perspektívája a családalapításon kívül, az családot fog alapítani. Úgy vélte, nem az a kérdés, hogy miért születik ennyi gyerek ekkora nyomorba, hanem hogy miért van még mindig ennyi helyen ekkora nyomor a 21. században. Egyébként szerinte nem kulturális sajátosság, hogy a társadalom

Binder Mátyás, visszautazva az időben, elmondta: a 70-es években a roma férfiak foglalkoztatottsági mutatója pár százaléknyival maradt el a férfi összlakosságtól, ez azonban nem jelentett tartós társadalmi felemelkedést, mert hiányzott a minőségi, elérhető oktatás. Azután jött a rendszerváltozás, amely hatalmas gazdasági traumával járt, a munkanélküliség a rossz sorban élőket, a cigányságot sújtotta elsősorban. A ma legszegényebb településeken a nyomor több generáció óta jelen van.

A maguk módján hisznek

Kállai Ernő közölte, hogy a cigányság nagy része számára a közmunka az életcél, hiszen ez érhető el számukra, és a helyzetükben nem várható el tőlük, hogy Platónt olvassanak, vagy a Zeneakadémia produkcióit hallgassák, nekik Kis Grófo a sztár. A társadalomkutató kérdésre válaszolva leszögezte, a kiút az lenne, ha Magyarországon megfelelő szintű lenne az oktatás, az egészségügy és a lakhatás, de ezeket a programokkal nem a romákat kellene célozni. Binder Mátyás osztotta ezt az álláspontot, hiszen nem minden roma szegény, és nem minden szegény roma. A társadalom egy részére jellemző, hogy sztereotípiákban gondolkodik, szükség lenne az érzékenyítésre – állította.

Fabiny Tamás arról beszélt, hogy a cigány közösségekben is zajlik az identitáskeresés, és éppen a –  valláshoz nem feltétlenül kapcsolódó – közösségek teremtésében lehet kulcsszerepe az egyházaknak. A beszélgetés során felvetődött, hogy a cigányok közül mindenki hívő-e; erre a püspök kijelentette, ennél pontosabb megfogalmazás, hogy a maguk módján hisznek valamiben, de ez a társadalom többi rétegére is jellemző,

Kállai Ernő kritikát is megfogalmazott az egyházak tevékenységével kapcsolatban. Kijelentette, Magyarországon az egyházak inkább a maguk közösségeinek képére próbálják formálni a cigány közösségeket ahelyett, hogy hozzájuk próbálnának valamilyen módon viszonyulni. Szerinte a társadalmi integráció kölcsönösséget jelent, és ha a kölcsönösséget a többség nem akarja, akkor az integráció csupán egy elváráshalmaz lesz, aminek vagy meg tud felelni a leszakadó csoport – vagy egy része –, vagy nem. Kállai elmondta, az amerikai példát kellene követni, ahol a fekete közösségek integrációja sokkal jobban sikerült az egyházak segítségével. Fabiny egyetértett azzal, hogy a lelkipásztoroknak kellő alázattal kell megkeresniük a cigány közösségeket, nem szabad rájuk erőltetniük magukat.

Nyomot hagyni mások életében

Binder Mátyás az integrációhoz elengedhetetlennek tartja, hogy a média árnyaltabb képet fessen a cigányságról, de tisztában van azzal, hogy ez nehéz kérdés, mert a kereskedelmi médiumok a piacról élnek. De szerinte a köznevelésben is változásokat kell végrehajtani. Szemléletes példával rukkolt elő a történész. Kijelentette, ha egy roma belép egy üzletbe, ne tapadjon rá automatikusan egy biztonsági őr, vagy ha egy jól öltözött roma férfi megszólal magyarul, ne az legyen az első reakció, hogy indiaiként milyen jól tudja a nyelvet, ne az legyen a feltevés, hogy az öltönyös nem lehet tanult cigány. Azt állítja, hogy az ilyen reakciók mérséklődésével növelhető lenne a társadalmi mobilitás.

Kállai Ernő hasonlóan látja a helyzetet, szerinte azt kellene  elérni, hogy a romaság ne extremitás legyen: vissza kellene térni a normalitáshoz, ne akkor legyen fontos az etnikum, ha valaki nagy botrányt csinál, vagy épp valamiben kiemelkedő, és

Vecsei Miklós a rendezvény végén azt mondta, korábban az volt a probléma, hogy az integrációs programokat akarták megvalósítani a problémák megoldása helyett. A Felzárkózó Települések programban visszatérnek a helyes útra, ami hosszú távú elköteleződést jelent és másként nem lehetséges, csak azzal a jelenléttel, amely nyomot hagy a más emberek életében.

Nyitókép: Csenyétei életkép/Ficsor Márton