Kiderült, hogy miért mondott le XVI. Benedek pápa

2023. január 28. 08:42

A Joseph Ratzinger néven született emeritus pápa hat évszázada az első olyan egyházfő volt, aki lemondott tisztségéről.

2023. január 28. 08:42
null

Halála előtt pár héttel levelet küldött életrajzírójának a néhai XVI. Benedek emeritus pápa, amelyből kiderült, hogy 2013-as lemondásának elsődleges oka az álmatlanság volt – mindezt a Focus című német hetilap ismertette pénteken megjelent számában, amelyet az Index szemlézett. A Peter Seewaldnak tavaly október végén elküldött levelében XVI. Benedek felfedte, hogy

a 2005. augusztusi kölni katolikus ifjúsági világtalálkozó után álmatlanság kezdte gyötörni.

Orvosa erős gyógyszereket írt fel, amelyek kezdetben ki is fejtették a kívánt hatást, de ezek az altatószerek aztán idővel elérték a határukat, és egyre kevésbé tudták garantálni, hogy pápaként képes legyen rendelkezésre állni.

A Joseph Ratzinger néven 1927-ben született XVI. Benedek emeritus pápa hat évszázada az első olyan egyházfő volt, aki lemondott tisztségéről. Ismert volt, hogy visszavonulása hátterében egészségügyi okok álltak, de súlyos alvászavarairól mindeddig nem lehetett tudni – olvasható a portálon. 

Nyitókép: HANDOUT / VATICAN MEDIA / AFP

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Odone Ricci
2023. január 28. 18:41
XVI. Benedek pápa Európa kereszténységét védte volna, szeretett volna latinul is miséztetni és a klasszikus egyházi zenét kultiválni a slágerszerű énekek helyett. Nem volt híve a határtalan bevándorlásnak és az egyneműeket sem áldotta volna meg templomban. Ráadásul a vatikáni pénzügyekben is talált némi rendellenességet, tehát jobbnak látta egészségi okok miatt leköszönni. Kiváló teológus, de kevésbé populista alkat. Utána még kb. 1O évig elég jó szellemi és fizikai állapotban élt a Vatikánban és választottak egy másod pápát is Ferenc személyében, aki a Szt. Marta kolostorban lakik szerényebb lakosztályban és a többiekkel együtt étkezik a refektóriumban. Van még kérdés, Ildikó ?
kiss.istvan770
2023. január 28. 17:33
"Halála előtt pár héttel levelet küldött életrajzírójának a néhai XVI. Benedek emeritus pápa, amelyből kiderült, hogy 2013-as lemondásának elsődleges oka az álmatlanság volt ..." A levélhamisítót bíróság elé kell állítani! Azért távolították el, mert ki akarta vizsgáltatni a Vatikáni bank amerikai kapcsolatait. A bankár-multi milliárdos maffia (Rothschildok, Rockefellerek, Bill Gates, George Soros, stb.) a saját emberét ültette a pápai székbe: https://youtu.be/7KfuRW1c5Mk (Bergoglio is malteres ingben "szaladgál".)
pipa89
2023. január 28. 12:13
Nekem is álmatlanságom lett volna, ha testközelből kellett volna látnom, hogy mi folyik a német egyházban!
mokány
2023. január 28. 12:11
Lemondatták . Megkérték , hogy hivatkozzon az egészségére .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!