44 millióért kelt el Törőcsik Mari kedvenc festménye

2023. május 18. 09:58

Mednyánszky László tájképe 12 millió forintról indult az árverésen. A befolyt összeget az örökösök kapják.

2023. május 18. 09:58
null
Sal Endre
Sal Endre

Nem kevesebb, mint 44 millió forintért került új gazdájához Mednyánszky László, Alkonyati táj című festménye. A csodás tájkép érdekessége, hogy a 2021 áprilisában elhunyt legendás színésznő, Törőcsik Mari tulajdonát képezte és az ő hagyatékából került kalapács alá. A kikiáltási ár 12 millió forint volt, és komoly licitháború tört ki, hiszen több mint háromszoros árnál ütötték le a tételt.

A festmény hosszú évtizedekig Törőcsik Mari és Maár Gyula nappalijának dísze volt. Fotó: Virág Judit Galéria

Törőcsik Marinak és a férjének, a filmrendező Maár Gyulának egy közös gyermeke született, Teréz, mellette viszont a vietnámi háború borzalmai hatására örökbe fogadtak egy vietnámi kisfiút, Sont. A 85 éves korában elhunyt színésznő még életében rendelkezett a vagyonáról, amely többek között

egy pesti lakásból és egy velemi házból állt,

az utóbbiban töltötte idős napjait. Annyi bizonyos, hogy a házat a lányára hagyta. Azt, hogy a festmény eladásából befolyt 44 milliós összeg (amelyből lejön az árverező ház, Virág Judit Galéria jutaléka) a lányához vagy az örökbe fogadott fiához kerül, nem tudni. A Mednyánszky-festmény amúgy hosszú évtizedekig Törőcsik Mari és Maár Gyula budapesti lakásának dísze volt, büszkén mutogatták az ott járó vendégeknek a nappaliban látható alkotást. Azt sem tudni egyelőre, hogy mi lesz a velemi ingatlannal. Sokáig úgy volt, hogy emlékházzá alakítják át, de olyan sajtóhírek is megjelentek, hogy az örökös az eladását fontolgatja. 

Nyitókép: Fortepan/Szalay Béla

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Odone Ricci
2023. május 18. 16:51
Hangulatos szép kép. Azért nincs olyan nagy szegénység Mo-n , ha 44 millió forintot elő tud venni valaki a mellényzsebéből egy árverésen.
Ekeke
2023. május 18. 15:30
Ahhoz képest a háza is ennyibe kerül(45millio) ,mint ez a festmény...
Dr. Greta Grünberg
2023. május 18. 14:44
A mesterséges intelligencia jobbat csinál.
Coupdetat
2023. május 18. 12:37
"Sára Botondnak nyilvánosan bocsánatot kell kérnie. Jogerősen pert nyert a Józsefváros önkormányzata a kerület korábbi polgármesterével, Sára Botonddal szemben, aki jelenleg Budapest Főváros Kormányhivatalának főispánja. Pikó András, Józsefváros jelenlegi polgármestere arról számolt be, hogy az ítélet szerint Sára Botondnak azt kell kiírnia a Facebookra, hogy 2021. július 22. napján a Facebook-oldalamon megjelent írásomban valótlanul állítottam, hogy a józsefvárosi óvodákban hónapok óta LMBTQ-propagandát folytatnak. Ezzel megsértettem a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefváros Önkormányzatának jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát, mely jogsértést a bíróság megállapította. A jogsértés miatt ezúton bocsánatot kérek Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefváros Önkormányzatától. Az eredeti, valótlanságot állító bejegyzését Sárának törölnie kell, a helyreigazítást pedig minimum 30 napon keresztül bárki számára olvasható, nyilvános beállítással kell fenntartania a saját Facebook-oldalán. A főispánnál a helyreigazítás péntek reggelig nem jelent meg." Ó de kellemetlen ... :))))))))))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!