Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Betegség

2009. december 11. 13:12

Az a társadalom, amelyik nem törvényes keretek között vesz elégtételt, semmiben sem különbözik a jakobinusoktól, bolsevikoktól.

2009. december 11. 13:12
Kevés betegebb és idegesebb élőlény van ma a magyar társadalomnál. S ha igaza van Egon Friedellnek – márpedig neki általában igaza van –, akkor mi új csírákat termelünk, vagy Pithecanthropusok vagyunk. Ez is, az is. Új csírákat termelünk, mert ami történt velünk az elmúlt esztendőkben, az megköveteli az új csírák termelését. Az elkeseredettségünkből, megaláztatásunkból, gyűlöletünkből, haragunkból és kiábrándultságunkból valami új van születőben. Valami új, ami természetszerűleg magában foglalja a régit. Mindazt a sok régi szépet, amit elvettek tőlünk, amitől megfosztottak minket, amit feleslegesnek hazudtak.

S benne lesz ebben az újban a jogos bosszú. A jogos és törvényes bosszú. Mindenért. Mert minden embernek és minden társadalomnak elemi joga elégtételt venni, ha becsapták, megalázták, félrevezették, tönkretették s kiröhögték. De az az ember, az a társadalom, amelyik nem törvényes keretek között vesz elégtételt, semmiben sem különbözik a jakobinusoktól, bolsevikoktól, Kun Béláéktól, a nyilasoktól vagy éppen Kádáréktól. Volt a Horthy-kornak egy kegyelmi pillanata. Egy pillanat, amikor lehetett tudni, hogy a tengernyi baj és szomorúság ellenére alapvetően rendben mennek a dolgok. Ez az a pillanat volt, amikor egyszerre ült Horthy börtönében Rákosi és Szálasi. Első dolog legyen megidézni ezt a kegyelmi pillanatot… Minden más csak eztán következhet, mindennek csak eztán van értelme.


Bayer Zsolt: Betegség (Magyar Hírlap)
Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Chanyi
2009. december 13. 19:10
Na igen, 56'-ban is elég gyorsan leverték a törvénytelen forradalmat a törvény derék őrei.
Cavinton
2009. december 12. 00:59
Nem értem ezt a rinyagépet.
Öreg
2009. december 11. 20:00
Alapjában véve igaz amit Zsolt ir. Magam részéről annyit tennék hozzá, remélem eljön az idő, amikor Bayer Zsolt ujra a szépirodalomban - tájakról, városokról, emberekről és sorsokról irva- bizonyitja tehetségét, mert ez számomra bizonyitéka lenne annak, hogy végre jó irányban mennek a dolgaink!
sunázó
2009. december 11. 17:24
Fasz nemhivo! Vona mennyit lopott cuslag mellett? Szarházi, ha nem tudsz magyarul leírni egy mondatot, kérj tel-avivból egy helyesírási szótárt...Van ott több is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!