Migráció: sátrakkal és ágyakkal segítjük Szlovéniát

2015. november 09. 20:35

Mivel Magyarországon már nincsenek kihasználva, Szlovéniát segítjük a korábban Szentgotthárdon és Körmenden felállított ideiglenes regisztrációs központok eszközeivel. Szentgotthárdról hétfőn délután már útnak is indítottak 60 sátrat és 600 ágyat pokrócokkal. Körmendről kedden indul a szállítmány.

2015. november 09. 20:35

Kihasználatlanságuk miatt lebontják a szentgotthárdi és körmendi ideiglenes regisztrációs pontokat, és az ottani eszközöket a szomszédos Szlovéniának adja át Magyarország – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő esti Híradójában. A két ország közötti megállapodás értelmében mintegy ezer tábori ágyat és ágyneműket juttatnak Szlovéniába. 

Balogh Nikoletta Vas megyei katasztrófavédelmi szóvivő elmondta: hétfő délután Szentgotthárdról több mint 600 ágyat pokrócokkal és lepedőkkel, továbbá mintegy 60 sátrat raktak kamionra. A második ütemben Körmendről kedden indul a segélyszállítmány – tette hozzá.

Hétfő reggel 50 rendőr tíz gépjárművel indult Szlovéniába, Mariborba, illetve Muraszombatra, ahol a szlovén rendőrökkel közösen dolgoznak majd, feladatuk a közrend fenntartása, a bűncselekmények és szabálysértések megelőzése lesz.

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2015. november 10. 10:48
Kerítés is kéne nekik.
bookmark
2015. november 10. 00:20
A szlovénok megsegítése nehéz helyzetbe hozza az Orbánt demonizálókat. Mégsem mondhatják azt, hogy az a náci Orbán olyan genya, hogy segít a szlovénoknak. Bár kitudja. Már mondtak olyat, hogy neki a nemzete fontosabb mint az EU, micsoda gazember.
Pandaka pygmaea
2015. november 09. 23:49
"kihasználatlanság miatt lebontják" De szép kifejezés. :)
Litbarski
2015. november 09. 21:55
Migránsokat semmilyen formában nem szabad segíteni, ez csak vonzza őket ide Európába.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!