A párizsi merényletek főszervezője támadhatott rendőrökre pár napja Belgiumban

2016. március 18. 16:57

A belga sajtó szerint igen valószínű, hogy Salah Abdeslam, a párizsi merényletek főszervezője volt az egyik személy, aki néhány napja rendőrökre támadt Brüsszelben egy házkutatás során. A férfi és egyik társa ezúttal is megszökött, harmadik társukat viszont agyonlőtték.

2016. március 18. 16:57

Nagy valószínűséggel Salah Abdeslam, a tavaly novemberi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezője lehetett az egyik fegyveres, aki néhány nappal ezelőtt rátámadt a rendőrökre egy brüsszeli házkutatás során – jelentette pénteken a belga sajtó. Eric Van Der Sypt, a belga szövetségi ügyészség szóvivője arról számolt be, hogy a város déli, Forest nevű kerületében lévő lakásban megtalálták Salah Abdeslam ujjlenyomatait és azonosították a DNS-ét. Az illetékes a nyomozás érdekeire hivatkozva más részleteket nem közölt. „Információink szerint több mint valószínű, hogy (Abdeslam) az egyike a lövöldözés során megszökött két személynek” – közölte honlapján az RTBF nevű belga közszolgálati csatorna.

Mások ennél óvatosabban fogalmaznak, egyes lapok arra figyelmeztettek, hogy ez csak azt bizonyítja, hogy a magát Yassine Baghlinak is nevező, belgiumi születésű Salah Abdeslam valamikor járt a kérdéses lakásban.

Megint megszöktek

Az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrormilícia zászlója mellett nagy mennyiségű lőszert is találtak a rendőrök abban a brüsszeli lakásban, amelynek az ajtaján keresztül egy gépkarabéllyal rájuk lőttek kedden délután. A tettesek egyikét agyonlőtték, két ember viszont elmenekült, akiket továbbra is nagy erőkkel keresnek a hatóságok. Az RTBF később közölte: Mohammed Belkaid, a rendőrségi akció során agyonlőtt algériai férfi szerepelt a francia és a belga hatóságok körözési listáján a párizsi terrortámadásokkal kapcsolatban. Az 1980-as születésű férfi állítólag pénzt utalt át annak a nőnek, akit a novemberi merényletek után öt nappal agyonlőttek a rendőrök Párizs környékén. A közszolgálati csatorna Salah Abdeslam bűntársaként hivatkozott Mohammed Belkaidra.

A szökésben lévő Salah Abdeslamot annak ellenére sem tudták eddig kézre keríteni, hogy a terrortámadásokat követően Belgium nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, mi több, azt sem tudni biztosan, hogy még Európában van-e. A belga rendőrség által első számú közellenségként aposztrofált fiatalember két testvére közül Ibrahim öngyilkos merénylőként robbantotta fel magát a párizsi Bataclan koncertteremben, a másikat, Mohamedet pedig még a merényletsorozatot követő hét végén őrizetbe vették a brüsszeli Molenbeekben.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
thymian
2016. március 18. 18:17
Azért röhej, hogy a 21. században csak úgy fel lehet szívódni Európában.
thymian
2016. március 18. 18:16
Szerencsésebb lett volna, ha junckerre és a sleppjére támadt volna szegény zsaruk helyett.
balbako_
2016. március 18. 18:15
A betyár! Egy Szindbád mindig meglóg!
Nannyó
2016. március 18. 17:53
Elkapták, na holmáshol? Hát Brüsszelben. Tényleg igaz, hogy nemcsak az EU, hanem a terrorizmus központja is Brüsszel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!