Azonosították a három repülőtéri merénylőt

2016. március 23. 09:01

A belga hatóságok azonosították a két öngyilkos merénylőt, az el-Bakraoui fivéreket, valamint a még szökésben lévő Najim Laachraoui-t. Laachraoui menekültként jött Magyarországon keresztül Szíriából Belgiumba és még a párizsi robbantások előkészületeiben is részt vehetett.

2016. március 23. 09:01

A belga hatóságok azonosították a keddi brüsszeli repülőtéri öngyilkos merényletek elkövetőit: a rendőrség által el-Bakraoui néven ismert két fivérről van szó – jelentette szerdán az RTBF helyi közszolgálati adó. A csatorna névtelen forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy két brüsszeli lakosról van szó, akiket a rendőrség különböző bűncselekmények miatt már korábban is ismert. A hatóságok azonban eddig nem hozták őket kapcsolatba terrorszervezetekkel. A testvérpár egyik tagja bérelte ki hamis papírokkal a belga főváros Forest nevű negyedében azt a lakást, amely feltehetőleg a novemberi párizsi terrortámadások főszervezője, az előző pénteken elfogott Salah Abdeslam rejtekhelyéül szolgált az utóbbi hónapokban.

Azonosították a harmadik, még szökésben lévő merénylőt is, aki részt vett a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér elleni robbantásos merényletben: a férfi neve Najim Laachraoui a La Derniére Heure című helyi lap szerda reggeli értesülései szerint. A fiatalemberről nemrégiben azt közölte a belga államügyészség, hogy tavaly ősszel Magyarországon keresztül érkezett vissza Szíriából Belgiumba, majd segítette a párizsi öngyilkos merényletek előkészítését. A 24 éves Najim Laachraoui a hatóságok szerint 2013-ban csatlakozott az Iszlám Állam nevű dzsihadista csoporthoz Szíriában, majd a menekülthullámot kihasználva tért vissza illegálisan Belgiumba. A nyomozás részleteit ismerő források szerint a férfi DNS-ét a Párizsban használt robbanószerkezetek maradványain is megtalálták.

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
senor calavera
2016. március 23. 10:55
Ma reggel is elhangzott a rádióban: Bonyolult probléma nincs 1 megoldás. Ugyanakkor még mindig axióma ezekben a körökben hogy "integrálnunk kell", "fel kell gyorsítani az integrációt", "a menekültek egy dolog, az Európai radikálisok egy másik". Hát nem. A menekülthullám kockázat. Ez igaz úgy is hogy ez az állat csak vissza jött. És nem KELL integrálni. Aki akar és akiről mi is úgy gondoljuk hogy alkalmas, annak megadhatjuk a lehetőséget hogy integrálódjon, de ez akkor sem kötelezvény a helyi állampolgárok felé. És a menekülteket pedig meg kell menteni ez világos, ne halljanak meg emberek a küszöbünk elött, de ellenőrizni, elkülöníteni, visszairányítani őket, amint lehet, és véletlenül sem hitegetni őket hogy alanyi joguk van az Európai állampolgársághoz.
yasiko
2016. március 23. 10:54
az se lehetett gyanús,hogy csak az egyik kezükön viselnek kesztyüt :)
recipeferum
2016. március 23. 10:25
" A nyomozás részleteit ismerő források szerint a férfi DNS-ét a Párizsban használt robbanószerkezetek maradványain is megtalálták." Ő lesz a bombagyáros. Nem robbantotta fel magát,mert még sok a munkája..
Horst_Tappert
2016. március 23. 10:13
Hogy merik a belga hatóságok meghazudtolni Papprékakingát, aki szerint nincsenek terroristák a menekültek között?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!