Összeverekedtek Trump rajongói és ellenzői Chicagóban

2016. március 12. 09:10

Egymásnak estek Donald Trump amerikai republikánus elnökaspiráns támogatói és a Trump ellen tüntetők egy chicagói kampányrendezvény helyszínén. Trumpék végül biztonsági okokból elhalasztották a rendezvényt.

2016. március 12. 09:10

Lemondta Chicagóban tervezett kampányrendezvényét a Republikánus Párt vezető elnökjelölt-aspiránsa, Donald Trump pénteken, mert a jelenlévők között összetűzések törtek ki. 

Donald Trump több ezer híve gyűlt össze a chicagói rendezvény helyszínén – az Illinoisi Egyetemen –, ám megjelentek Trump-ellenes jelszavakat skandáló tüntetők is. Az elnökjelölt-aspiráns hívei és ellenzői nemcsak kiabáltak és táblákat emeltek a magasba, hanem össze is verekedtek. A tömegjelenet mintegy fél órája tartott, amikor megjelent a helyszínen Trump kampányának egyik munkatársa és közölte, hogy a rendezvényt biztonsági okok miatt elhalasztják. 

A Trump-ellenes tábor azonban tovább tüntetett. Ekkor a rendőrség – a komolyabb összecsapások elkerülése érdekében – közbeavatkozott és feloszlatta a tüntetést. Helyszíni beszámolók szerint a Trump ellen tüntetők elsősorban afroamerikaiak és spanyol ajkú amerikaiak voltak, akik rasszizmussal és kirekesztéssel vádolták Donald Trumpot. A milliárdos üzletember sok híve pedig amiatt kesergett, hogy elnapolták a rendezvényt, ezt ugyanis úgy élték meg, mintha a tüntetők győztek volna.

A chicagói rendőrség szóvivője, Anthony Guglielmi újságírók előtt azt mondta, hogy a rendőrségre nem érkeztek jelentések sérülésekről és nem tartóztattak le senkit. Donald Trump az MSNBC televíziónak adott nyilatkozatában elítélte az erőszakot, s úgy fogalmazott, hogy ami történt, az magáról a társadalomról jelez valamit.

Trump rendezvényein az elmúlt napokban nem egyszer tört a felszínre elégedetlenség, rasszista felhangokkal tűzdelt feszültség. Csütörtökön az egyik kampánygyűlésen letartóztattak egy Trump-párti férfit, mert belerúgott egy afroamerikai férfiba, aki Trump ellen tüntetett a nagygyűlésen.

Donald Trumpot pénteken támogatásáról biztosította korábbi vetélytársa, Ben Carson sebészprofesszor. Carson a múlt héten szállt ki az elnökjelöltségért folyó küzdelemből. Úgy fogalmazott, hogy Trumpnak „van esze” s bár a kampányban harcias, nemegyszer durva is volt, de az amerikaiaknak módjuk lesz megismerni őt a kedvesebb oldaláról is.

 

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
apika2
2016. március 12. 15:05
...éééés szép lassan megjött a rasszista kártya is... Jujjj, valahonnan ismerős :)
august
2016. március 12. 14:14
Úgy látszik a politikai balhékeltésre az óceán túlpartján is igény van. A zavarkeltések nagy szakértői a hazai pályára tévedtek. Csodálkozom, hogy néhány jogvédő szervezet nem aktivizálta magát, a társadalom szétszakítására tett kísérletek miatt.
Morgen
2016. március 12. 13:06
Verekedjenek! Kit érdekel? Még egyiktől sem hallottam, mi a tervük velünk!
KannibálTatárÚr
2016. március 12. 09:59
Trump egyik fő feladatának a munkahelyek teremtését tekinti a termelésben: visszahozni a kitelepedett vállalatokat. Márpedig ez főként a szineseknek jelentene munkalehetőséget. Erre lázonganak ellene a szinesek. Kik állhatnak mögöttük?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!