Tehervonaton rejtőzködő migránsokat fogtak a rendőrök

2016. augusztus 10. 19:55

Két marokkói és egy algériai migránst fogtak a rendőrök Kiskőrösön és Csengődön. A három férfi egy tehervonaton rejtőzött.

2016. augusztus 10. 19:55

Tehervonaton rejtőzködő, majd futva menekülő két marokkói és egy algériai migránst fogtak el a rendőrök Kiskőrösön és Csengődön – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A közlemény szerint a kiskunhalasi rendőrséget kedd délután értesítette egy állampolgár, hogy a gyalogos-felüljáró alatt elhaladó és Kiskőrös felé tartó tehervonat egyik vagonjában feltehetően migránsok vannak.    

Az intézkedő rendőrök a tehervonatot megállították, és a kiskőrösi vasútállomáson megkezdték a szerelvény átvizsgálását. Az ellenőrzés közben a középső vagonok egyikéből három férfi ugrott ki, és futva menekült. Nyomkövető kutyák és helikopter bevetésével végül egyiküket Kiskőrösön, két társát pedig a csengődi vasútállomáson fogták el.

A migránsok – akik jogellenesen lépték át a határt – Nyugat-Európába akartak eljutni – olvasható a közleményben. A három férfi ellen idegrendészeti eljárást indítottak a Bács-Kiskun megyei rendőrök.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gudmen
2016. augusztus 11. 13:39
4 migráns be...800 magyar orvos és ápolo ki...jaaahh..utobbirol nincs hir...: Tudta? "Egyre többen távoznak a már komoly tapasztalattal rendelkező középgenerációból 800 egészségügyi dolgozó készült búcsút inteni Magyarországnak az első félévben" https://szakszervezetek.hu/hirek/6215-800-egeszsegugyi-dolgozo-keszult-bucsut-inteni-magyarorszagnak-az-elso-felevben
csuka
2016. augusztus 11. 13:39
Hiába áll a határzár, egyre többen jönnek át rajta - 500 Mohamed már mindenképp nálunk maradhat Forrás: https://kuruc.info/r/2/162380/
Csigorin
2016. augusztus 11. 13:36
Na ok peldaul mi a kurva anyjukert jonnek? Marokkoban meg Algeriaban nincs haboru.
Energetikus
2016. augusztus 11. 13:35
szerintem nem lépték át a határt ... - álltak, ültek vagy feküdtek ... - csak nem volt teher-levelük ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!