Tüntetők ostromolják az abortuszt végző klinikát Kentuckyban

2017. július 22. 14:31

Matt Bevin Kentucky kormányzója a Louisville-i klinika engedélyének visszavonását tervezi, ez az egyetlen kórház az államban, ahol abortuszt hajtanak végre. Az ügy kapcsán abortuszpártiak és életvédők is tiltakozni kezdtek az intézmény előtt.

2017. július 22. 14:31

Tüntetéseket hirdettek a hétvégére az egyesült államokbeli Kentuckyban az abortusz mellett és ellen is. A szövetségi állam egyetlen művi terhességmegszakítást végző klinikájának vezetője szerint ostrom alatt állnak. A középnyugati szövetségi államban republikánus a kormányzó és republikánus többségű a törvényhozás, s Kentuckyban tavaly a választók 62,5 százaléka Donald Trumpra voksolt.

A hagyományosan konzervatív államban az év elején a kentuckyi törvényhozás két törvényt is elfogadott: az egyik megtiltja a húszhetes terhesség utáni abortuszt, kivéve abban az esetben, ha az anya élete veszélyben van, a másik törvény pedig előírja, hogy a terheségmegszakítás előtt az orvosnak kötelezően meg kell mutatnia a magzat ultrahangos képét. A helyi kormányzat most az abortuszt érintő újabb szigorító rendelkezésekre készül. Matt Bevin kormányzó a Louisville-i klinika engedélyének visszavonását tervezi, ez az egyetlen kórház az államban, ahol abortuszt hajtanak végre. Támogatja őt ebben a Mentsd meg Amerikát nevű, befolyásos civil szervezet, amely szombatra hirdette meg a klinika bezárását sürgető tiltakozó rendezvényét. Ezzel egy időben az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) nevű baloldali szervezet is tiltakozó akciókat hirdetett, az abortusz joga mellett.

Mivel már májusban is nagyszabású tiltakozó akciók voltak, amelyeken a rendőrségnek kellett közbelépnie, pénteken egy szövetségi bíró elrendelte, hogy a rendőrség ezúttal úgynevezett „pufferzónát” hozzon létre az egyébként nemcsak abortuszt végző kórház körül. A cél: megakadályozni, hogy az abortusz ellen és mellett tüntetők elzárják a kórházi bejáratot. 

Ernest Marshall, a kórház alapító-főorvosa az ABC televíziónak azt nyilatkozta, hogy az intézmény „még soha nem állt ilyen ostrom alatt”. Bár a tüntetéseket a hétvégére hirdették meg, a klinika, illetve az abortusz ellen tüntetők már napok óta a kórház körül vannak. Abortuszellenes táblákat emelnek a magasba és megszólítják a kórházba érkezőket, hogy tegyenek az abortusz ellen. Az ABC televízió riportjában az egyik megszólaló – aki Indiana államból érkezett a tüntetésre – azt mondta, hogy a kórház bejárata az utolsó esély arra, hogy lebeszéljék a terhességmegszakításra készülőket. 

Az Egyesült Államokban a kilencvenes évek eleje óta rendszeresen fellángolnak a küzdelmek az abortusz körül. Legutóbb – 2016-ban – az abortuszpártiak győztek, mert az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelső bíróság alkotmányellenesnek minősítette Texas állam törvényét az abortuszklinikák működésének szigorításáról.

(MTI)

Összesen 203 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2017. július 23. 00:32
Eus vezérek se különbek ,egy szinten a látottakkal ,ezek a barmokat állatokat telepítik Európa nyakára. Több mint 40 éves dél-afrikai tartózkodásom alapján szeretném megosztani személyes véleményemet a Dél-Afrikában élő feketékről. Dióhéjban jellemezve az átlagos feketét: tolvaj, szaporodik mint a légy, lusta, követelődző, hazug, nincs felelősségérzete, mindent megrongál, tönkretesz, vagy elpusztít, ami csak a kezébe kerül. Nem becsüli a természetet, kegyetlen az állatokkal, és talán egyetlen egyetlen egy fekete se ismeri el, ha valamiben hibás. A még törzsi kötelékben élő feketéknél az egyik első dolog, amit egy kisfiú megtanul: hogyan kell ellopni valamit a szomszédtól anélkül, hogy észrevegyék. Sokan közülük rabló és gyilkos hajlammal születnek, ezért Dél-Afrikában egy évben átlag 20 ezer gyilkosság történik, ez az arány a világ legmagasabbjai között van. Különösen elterjedt köztük gyermekeik és általában a saját fajú gyerekek kínzása és gyilkolása, törzsi területeken sokszor rituális célokból. http://harcunk.info/index.php/80-elemzesek/88-karadi-zoltan-szemelyes-velemenyem-a-negerekrol-40-eves-afrikai-tartozkodasom-utan
Strassnoff Ignác
2017. július 22. 22:51
Nem értem azért ezt teljesen. Én mindig is hánytam azoktól az ír, lengyel és egyéb barmoktól, akik az abortusz eszement tiltása mellet kardoskodtak. Idióták. Általában (99,999999%.ban) nem róluk van szó, hanem más emberekről és ezek akarnak dönteni felettük. Az anyjukról döntsenek! Vagy azt döntsék meg, aztán örüljenek, ha kistestvérük lesz! Ez az egyik fele. A másik viszont, amin megdöbbentem az ellenkező oldal. Probléma a 20 hét után az abortusz tilalma????? Nálunk, meg másfelé is általában 3 hónap a határ. Az úgy 12 hét, nem? Iszlám országokban, ahol engedélyezett az abortusz, 4 hónap a határ. 16 hét? Itt meg a 20-ból van gond???? Feltételezem, hogy 2-3 hónap után a leghülyébb picsa is észreveszi, hogy terhes és eldönti, hogy kell-e neki az a gyerek. Ha ezen túljut és mégse kell, adja örökbe, villámgyorsan menni fog! (Újszülöttön még nem látszik, ha az anyja értelmi színvonalát örökölte.) Az abortusz tilalma Európában vicc. Írországból ezrek járnak át Angliába elvégeztetni a beavatkozást. Szóval értelmetlen. Ahol érvényt lehet szerezni a tilalomnak, az meg katasztrófa. Romániában anno tilos volt. Akárcsak a fogamzásgátlás. Senki még csak megbecsülni sem meri, hogy hány fiatal lány halt meg illegális abortusz következményeként. Szóval tiltani az abortuszt hülyeség. Viszont nyilvánvalóan kell határt húzni. Az már csak nem abortusz, ha elvágjuk az újszülött nyakát, mikor kinéz a pinából, nem? A 3 hónap körüli limit szerintem teljesen rendben van.
áfonya
2017. július 22. 22:30
Nem tanulni nem dolgozni jöttek hanem szexelni gyereket csinálni.... Junckerék merkelék eus kommunisták szexipart nyitottak. Svédország: a migránsoknak csak 3 %-a akar tanulni A svéd kormány azt tapasztalta, hogy a beérkező, gyengén képzett migránsoknak csak 3-4 %-a érdeklődik iskolába járás, illetőleg szakmai oktatás iránt. Az erre vonatkozó új jelentést a Svéd Foglalkoztatási Szolgálat adta ki az elmúlt két év tapasztalata alapján.
áfonya
2017. július 22. 22:21
Keressék fel timikét ágicát ,nem azt a túlkorosat :D ildikét egy kis afrikai motívum vésésre Svédország: 150 ezer nőn hajtanak végre nemi szerv csonkítást Egyre veszélyesebb lesz a nők számára a világ „egyetlen feminista kormánya” által irányított országban élni. Az ország nagy részeit – beleértve Stockholmot – ténylegesen radikális muzulmánok irányítják. Az SVT svéd állami televízió jelentette, hogy legalább 150 ezer nőn hajtottak végre nemi szerv csonkítást. Ez a csikló részleges vagy teljes eltávolításával és a szeméremajkak kivágásával jár. A műtétet nagyon gyakran nem egészen steril körülmények között hajtják végre és altatás nélkül. A hatóságokat megdöbbentette, hogy mennyi nő és fiatal lány hagyott ilyen műtétet végrehajtani magán. Svédországban 10 millió ember él. Az ország nagy részei ténylegesen iszlám uralom alatt áll. Stockholmot csaknem teljesen veszik körbe olyan területek – „no-go zónák” – , amelyeket ténylegesen muzulmán bandák uralnak és az iszlám sárija rendőrség. Az ilyen területeken a nők félelemben élnek. Megtörtént az is, hogy a saría rendőrök felmásztak egy csövön az erkélyére és megfenyegették, mert ott alkoholt ivott. Orientalista.hu – (Lovasistvan.hu, 10NEWS.ONE)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!