A Google beismerte: még akkor is követ minket, ha ki van kapcsolva a GPS-ünk

2017. november 22. 13:51

Gyűjtik a közeli mobiltornyok címeit, ezzel lövik be a tartózkodási helyünket.

2017. november 22. 13:51

Még akkor is összegyűjti a Google keresőóriás az Android operációs rendszerrel felszerelt telefonok helyadatait, ha azokban a helymeghatározás épp ki van kapcsolva – hozta nyilvánosságra a Quartz.

A lap vizsgálatában kifigyelte, hogy 2017 eleje óta az androidos telefonok összegyűjtik a közeli mobiltornyok címeit, és visszaküldik azokat a Google-nak, még akkor is, ha a helymeghatározás nincsen aktiválva. Vagyis a Google ezáltal mindig hozzáfér tartózkodási helyünkhöz, és mozgásunkhoz – ezt pedig a kutatás nyilvánosságra hozatala után még a Google is megerősítette a Quartznak.

A keresőóriás egyik szóvivője azt nyilatkozta, a mobiltornyok címeit továbbították a Google valós idejű értesítéseket kezelő rendszerének, ugyanakkor ezeket sosem tárolták. A cég egyúttal bejelentette, megteszik a szükséges lépéseket, hogy véget vessenek ennek a gyakorlatnak – november végétől fogva a felhasználók helyadatait nem fogják többé továbbítani a Google-nak.

Ugyanakkor az nem egyértelmű, hogyan is javíthatná az értesítések telefonokra érkezését a mobiltornyok pontos címe. Az viszont biztos, hogy ez alapján egészen egyszerűen, negyed mérföldes körben megállapítható az adott felhasználó tartózkodási helye, a városi területeken pedig, ahol a mobiltornyok sűrűbben helyezkednek el, ez a rádiusz még kisebb lehet.

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pitypang1125
2017. november 23. 10:38
És ebben mi9 újdonság van? Aki mobilt hord magánál az egész egyszerűen egy nyomkövetővel szereli fel önmagát, még akkor is ha az éppen ki van kapcsolva. Még ha az akkumulátora is ki van szedve akkor is képes még egy pár óráig sugározni jeleket a készülék.
választópolgár
2017. november 22. 23:29
A kirúgott FBI-igazgató üzenete mindenkinek, akinek laptopja van: http://hvg.hu/tudomany/20170511_james_comey_idezet_laptop_kamera_leragasztasa
józan paraszti ész
2017. november 22. 19:30
" megteszik a szükséges lépéseket, hogy véget vessenek ennek a gyakorlatnak" ez nagyon nehéz és hosszú időt vesz igénybe, be vezetve pedig pillanatok alatt véletlenül lett
zakar zoltán béla
2017. november 22. 17:36
Aki nem tudta, az hülye vagy sbuta!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!