Lövöldözés Pennsylvaniában

2018. január 28. 21:16

Lövöldözés volt a pennsylvaniai Pittsburghtől délre, öt halottról és egy sebesültről számolt be a rendőrség.

2018. január 28. 21:16

A lövöldözés Pittsburghtől mintegy 90 kilométernyire délre, a marylandi határ közelében lévő Saltlickban történt, a település autómosójánál. 

A helyi rendőrség közlése szerint két férfit és két nőt találtak holtan, két sebesültet kórházba szállítottak, egyikük a kórházban meghalt. A lövöldözést vasárnap hajnalban követték el. A helyzetet a rendőrség egyelőre még csak feltárni próbálja, de feltételezése szerint az elkövető is az áldozatok között van. Az áldozatok kilétéről nem adtak tájékoztatást, a rendőrség közleményben nyugtatta meg a helybélieket, hogy a közösséget „nem fenyegeti közvetlen veszély”.     

Robert Broadwater rendőr a Pittsburgh Post-Gazette című lapnak azt mondta: egyelőre nem tudni, mi lehetett az elkövető célja, de biztos, hogy kábítószer nem játszott szerepet a gyilkosságokban. Elmondta azt is, hogy két holttestet egy kisteherautóban, két áldozatot pedig az autómosó műhely előtti parkolóban találtak meg.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2018. január 29. 12:53
Szabad fegyverviselés. Náluk 8,3, nálunk 2,2 a 100 000 lakosra jutó gyilkosságok száma évente. Nálunk ráadásul a többsége családon belüli. El lehet gondolkozni arról a fasságról, hogy "megvéded" magad a fegyverrel.
cerberus
2018. január 28. 22:17
http://www.pi-news.net/2018/01/buhrufe-gegen-trump-zu-leise-tagesschau-bessert-nach/ Ez érdekesebb: a "demokrácia másik mintaországában" , Németországnan, a "tárgyilagos " ARD felerősítette Trump elnök kifütyülését a Davos-i konferencián. -szeressük egymást gyerekek-
2018. január 28. 22:06
Sajátos hétvége!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!