Jelmezben tüntettek Mike Pence ellen

2018. július 24. 12:08

Vörös csuklyában tiltakoztak az amerikai alelnök philadelphiai látogatása ellen, utalva a A szolgálólány meséje című televíziós sorozatra.

2018. július 24. 12:08

„E rémálomnak véget kell vetni!” – ilyen és hasonló kiáltások mellett tüntettek hétfőn Mike Pence ellen, vörös csuklyában és fehér főkötőben – írja a Breitbart. A felvonulók Trump abortuszpoltikáját, az LMBTQ-jogokhoz való hozzáállását és migrációs poltikáját sérelmezték leginkább, valamint Barletta, pennsylvaniai kongresszusi képviselő amerikai elnöknek nyújtott támogatását. A tüntetők azzal magyarázták öltözetüket, hogy A szolgálólány meséje című sorozatban bemutatott totalitárius társadalmat, melyben a nőket brutálisan és szexuálisan elnyomják, hasonlónak látják napjaink Amerikájához.

Az alelnök azért utazott Philadelphiába, hogy Lou Barletta republikánus kongresszusi képviselő kampányát támogassa a Szenátusba való bejutásért, ahol jelenleg a demokrata Bob Casey ül.

Samantha Goldman, sokak által kommunistának tartott szervezete, a Refuse Fascism vezette a tüntetést, a helyi ABC6 News szerint. Goldman azt mondta, a résztvevők már hetek óta készültek, hogy időben megvarrják jelmezeiket. A Refuse Fascism a honlapján egyébként bejelentette, hogy csatlakozik az amerikai Forradalmi Kommunista Párthoz.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
48saxon
2018. július 24. 13:07
...tessék. Szabados Ádám egy írása beigazolódott, ez a sorozat bizony a liberális oldal félelmeinek kivetítése, és persze (bár nagyon ügyes, sőt profi) propaganda. http://divinity.szabadosadam.hu/?p=18640 http://divinity.szabadosadam.hu/?p=20294
a hun
2018. július 24. 12:31
"Samantha Goldman, sokak által kommunistának tartott szervezete, a Refuse Fascism vezette a tüntetést, a helyi ABC6 News szerint. Goldman azt mondta, a résztvevők már hetek óta készültek, hogy időben megvarrják jelmezeiket. A Refuse Fascism a honlapján egyébként bejelentette, hogy csatlakozik az amerikai Forradalmi Kommunista Párthoz." Mégis, ki vezessen egy paranoiás 'Refuse Fascism' cirkuszt, ha nem egy kike?!
Einar
2018. július 24. 12:22
Soros kosztümben tüntiző multikulti nők a az amerikai fehér keresztény elnyomás ellen! :)))) Viszont, kifordítom, befordítom, mégis burka a burka és a nemiszerv-csonkításokról még nem is beszéltünk. Tényleg ezzel van a legnagyobb bajotok a világban, köcsögök? Amerika a középkori elnyomatás hazája? Pfejj!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!