Ferenc pápa az ENSZ migrációs csomagját dicsérte

2018. december 16. 14:53

Ferenc pápa vasárnap elmondott beszédében az ENSZ migrációs csomagját méltatta, amely az egyházfő szavai szerint biztonságossá és szabályozottá teszi a bevándorlást. Hozzátette: szolidaritással és könyörülettel kell viszonyulni azokhoz, akik kénytelenek elhagyni hazájukat.

2018. december 16. 14:53

Az ENSZ globális migrációs csomagja olyan eszköz, amely révén felelősséggel, szolidaritással és könyörülettel  lehet segíteni azokat, aki elhagyják hazájukat – jelentette ki Ferenc pápa a római Szent Péter téren Advent harmadik vasárnapján mondott beszédében. 

A katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy a Marrákesben elfogadott nemzetközi paktum a „biztonságos, rendezett és szabályozott" migrációért jött létre, és viszonyítási pont kíván lenni az egész nemzetközi közösség számára. 

Az egyházfő a pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából délben mondott beszédében az öröm vasárnapjának nevezte Advent harmadik vasárnapját, amely Jézus születésének ünnepére készül.

Emlékeztetett, hogy Isten az egész világnak szóló öröm fényét Galilea elrejtett falvában, a világnak ismeretlen fiatalasszony szívében gyújtotta meg. Ezt az üzenetet kell a mai egyháznak is képviselnie: a mindenkori hatalmasok keresése helyett a szegények melletti hűségben kell cselekednie „igazságra éhezve és szomjazva, a béke hálóját türelemmel szőve".  

Ferenc pápa a hagyomány szerint megáldotta a Gyermek Jézus szobrocskákat, amelyeket a római gyerekek a Szent Péter térre vittek. Ezeket az áldás után december 24-én este az otthonokban készített betlehemek jászlaiban helyezik be.

(MTI)

Összesen 261 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karbantartó9
2018. december 17. 11:25
Ezért ültették oda, Ratzinger Pápa helyett. Le kéne mondatni ezt a keresznyellenes papát.
Mbear
2018. december 17. 11:04
Basszus, a fideszes szolgák úgy látszik magasabb morális értéket képviselnek mint a pápa:D Legalábbis szerintük:D
kata56
2018. december 17. 10:52
Gégény István..hahahaha.. Vicc … Korbács kéne neked kedves..mint a kufároknak..
Csigorin
2018. december 17. 07:17
Teremte az embert es rendele szamara hogy utalkodjek a vilag allatain, madarain, csuszomaszo es egyeb barmain. Itt a lenyeg. A neger is Isten teremtmenye, de nem ember. Epoen ezert az all ra, hogy az ember uralkodjek felette.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!