Románia, a fotóboltolt politikusok hazája

2019. március 22. 22:04

Ugyan most nem egy amerikai elnökkel „találkozott” egy román politikus, azért ez sem piskóta, ahogy pestiesen mondani szokták.

2019. március 22. 22:04

A Főtér romániai hírportál tudósított pénteken a most már nem teljesen példa nélküli Obama-Oprea-találkozó (sajnos nem írtunk róla) „folytatásáról”:  történt, hogy az európai alapok minisztériumának egyik államtitkára, Mihaela Toader egyszerűen ráfotóboltoltatta magát egy olyan esemény fotójára, melyen részt sem vett.

Mint a portál írja, ez nem kiszivárgott képmanipuláció volt, hanem egy hivatalos eseményről készült hivatalos képet próbáltak meg eladni vele – Toader balszerencséjére a – portál által gyenge próbálkozásnak minősített – műnek hamar híre ment.

A dolog súlyát növeli, hogy az ominózus találkozón a maga az Európai Bizottság delegációja is részt vett. Így mondhatni, ha nem is kérték a segítségüket, azért a pártállami fotómanipulációhoz hasonlító képszerkesztéshez remek biodíszletet szolgáltattak, önön hibájukon kívül.

Természetesen a fotót már törölték, de szerencsére már elegen duplikálták ahhoz, hogy újra meg újra felbukkanjon az interneten: a borítókép is egy ilyen másolat másolata, természetesen kiemelve a lényeg belőle.

.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tehetős Totó
2019. március 23. 17:45
Mi erdélyi magyarok, csa legyintünk erre, lemondón. De az OH LÁ LÁ magyarok (?) tapsikálnak...
atila68
2019. március 23. 12:12
Ellentétes irányból kapja a fényt! Miért nem vesznek valakit aki csinál róla egy odaillően bevilágított képet?
zakar zoltán béla
2019. március 23. 10:50
susususunyisüsüsüni
kisgul
2019. március 23. 09:10
Nekem a momentumos rendezvény jut eszembe, ott is tömegeket montíroztak a fotóra!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!