Nem nyújtották be határidőre Trump adóbevallását

2019. április 24. 08:05

Demokraták kérték ki az adatokat, most bíróságra készülnek menni.

2019. április 24. 08:05

Az Egyesült Államok adóhivatala (IRS) és pénzügyminisztériuma a másodszori határidőre sem nyújtotta be Donald Trump amerikai elnök adóbevallási dokumentumait a kongresszusnak.  A határidő kedden délután járt le. Steven Mnuchin pénzügyminiszter azonban kedd esti levélében azt üzente a képviselőház költségvetési bizottsága demokrata párti elnökének, Richard Nealnek, hogy még nem hozta meg „a végső döntést” arról, megküldi-e Donald Trump adópapírjait. Richard Neal – Elijah Cummingsszal, az ellenőrzési bizottság elnökével együtt – hat évre visszamenőleg kérte be Donald Trump egyéni és üzleti adóbevallási dokumentumait, és az első határidőt április 3-ára tűzte ki. 

A demokrata párti törvényhozó közleményben jelezte, hogy jogi tanácsadókkal vitatja meg a bizottság következő lépését.

Levelében Steven Mnuchin azt is közölte: egyelőre még konzultál az igazságügyi minisztériummal a kérésről, amelyet „precedens nélkülinek” minősített. „A tárca nem tehet eleget az ön kérésének mindaddig, amíg nem állapítja meg, hogy a kérés összhangban áll-e a törvényekkel” – fogalmazott a levélben a pénzügyminiszter. Donald Trump Jay Sekulow vezette jogászcsapata már korábban jelezte, hogy nem nyújtják be az elnök és vállalatbirodalma adóügyeire vonatkozó dokumentumokat, mert – mivel nem törvényhozási célokat szolgál – a kongresszusnak nincs joga bekérni ezeket.

Sekulow és munkatársai hétfőn keresetet indítottak az információk kiadatásának megakadályozásáért, és a bírósághoz benyújtott dokumentumban leszögezték: a törvényhozók kérése „érvénytelen és nem végrehajtható, mivel nincs törvényes jogalkotási célja”. Az ügyvédek úgy vélekedtek, hogy a cél az elnök „magán pénzügyi információinak feltárása, abban a reményben, hogy kiderül belőlük valami, amit a demokraták politikai eszközként használhatnak fel az elnök ellen most és a 2020-as választásokon”.

Az ügyvédek hozzátették, szerintük a demokrata párti politikusok célja a törvényhozás bizottságaiban megszerzett irányítással az, hogy kivizsgálják Trump, sőt, a családja személyes pénzügyi és üzleti ügyeit. „Ahelyett, hogy együttműködnének az elnökkel a kétpárti törvénykezésben, amely az amerikaiak javára válna, a demokraták különös megszállottsággal arra törekszenek, hogy találjanak valamit, amivel politikai értelemben kárt okozhatnak az elnöknek” – volt olvasható a hétfői beadványban, amelynek egy része az amerikai sajtóban is megjelent. Kedden Steven Mnuchin lényegében ugyanezzel érvelt.

A demokrata párti többségű képviselőház két bizottsága azt követően kérte be – büntetés terhe mellett – a dokumentumokat, hogy Donald Trump volt személyes ügyvédje, Michael Cohen februárban a kongresszusi meghallgatásán azt állította, Trump félrevezetően adta meg a vagyonára vonatkozó adatokat, és most azért nem akarja bemutatni az adóbevallásokat, mert attól tart, hogy újra megvizsgálnák és büntetést szabnának ki.   Az amerikai sajtóban megjelent elemzői vélemények szerint amennyiben Steven Mnuchin pénzügyminiszter és Charles Rettig, az adóhivatal vezetője nem tesz eleget a törvényhozók kérésének, akkor a képviselőházban megszavazhatnak egy határozatot arról, hogy semmibe vették a kérést. Ez pedig alapul szolgálhat arra, hogy a törvényhozók szövetségi bíróságon indítsanak pert az adóbevallások „megszerzéséért”.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2019. április 24. 10:43
hÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚha
I_Isti
2019. április 24. 10:39
És killary adóbevallása, az már senkit sem érdekel? Vagy Obamáé? Kitől kap, és mennyi pénzt?
Mr.Falafel
2019. április 24. 09:39
Szánalmas ez az egész színjáték. A demokraták mindenhol gazemberek.
56október
2019. április 24. 08:25
És? Most monnyon le?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!