Beleegyezett az apasági tesztbe a volt belga király

2019. május 28. 18:43

Sokat kéne fizetnie, ha nem tenné.

2019. május 28. 18:43

Hosszú jogi huzavona után II. Albert korábbi belga uralkodó úgy döntött, hogy a bíróság határozatának eleget téve aláveti magát az apasági tesztnek Delphine Boel keresete ügyében, aki házasságon kívül született gyerekének mondja magát – jelentette a helyi média kedden.

Az ügyben eljáró törvényszék két héttel ezelőtti ítélete értelmében az egykori királynak napi 5000 eurót (mintegy 1,6 millió forintot) kellene fizetnie, amíg nem hajlandó alávetni magát a vizsgálatnak.

A bíróság októberben apasági teszt elvégzésére kötelezte a most 84 éves korábbi királyt, aki a semmitőszékhez fordult. A fellebbezés ügyében idén már nem várható ítélet, és addig az apasági teszt eredménye is szigorúan bizalmas marad.

Boel már hosszú évek óta küzd azért, hogy jogi úton, DNS-vizsgálattal állapíttassa meg, valóban II. Albert a vér szerinti édesapja. A most 51 éves nő leszögezte, hogy nem pénzt vagy rangot akar, csak bizonyosságot.

A belga alkotmány értelmében a király személye sérthetetlen, érinthetetlen, nemcsak büntetőjogi, hanem polgári jogi értelemben is: vele szemben semmilyen eljárás nem indítható, vagyis szó szerint a törvények fölött áll. A mentelmi jog viszont csak addig illeti meg, amíg ő az uralkodó, márpedig II. Albert egészségügyi okok miatt 2013-ban lemondott a trónról legidősebb fia, Fülöp javára.

II. Albert korábban félig-meddig beismerte, hogy az 1960-as évek végén – Delphine Boel születése előtt – viszonya volt valakivel. A király az 1999-es karácsonyi üdvözletében azt mondta, hogy több mint harminc évvel korábban házassága komoly válságba került, amelyen sikerült túljutniuk.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nuttika
2019. május 29. 10:59
És ilyenkor a mostani japán császárra, Naruhitora gondolok, akinek a felesége egyetlen leányt tudott szülni, így neki a szigorú törvények szerint nincs örököse, még is közölte, hogy a felesége egészsége fontosabb, nem erőltet még egy gyereket, illetve tervezi az udvari szigor enyhítését, hogy könnyebb legyen a feleségének. Különbség nyugat és kelet között.
Harangláb
2019. május 28. 22:07
...Országomat egy kondomért...
delphinus
2019. május 28. 21:11
"A gyermek az első" - áll a feje fölött.
Sipi2
2019. május 28. 20:25
"A most 51 éves nő leszögezte, hogy nem pénzt vagy rangot akar, csak bizonyosságot." vs. "Az ügyben eljáró törvényszék két héttel ezelőtti ítélete értelmében az egykori királynak napi 5000 eurót (mintegy 1,6 millió forintot) kellene fizetnie, amíg nem hajlandó alávetni magát a vizsgálatnak." Végülis napi 5000 euró tényleg nem pénz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!