Origo: Külföldről pénzelnek hazai civil szervezeteket

2020. január 24. 20:49

A portálhoz eljutott dokumentumokra hivatkoznak.

2020. január 24. 20:49

Az Origo idézi: a „Századvég NGO-radarja a Helsinki Bizottság tavalyi éves beszámolójával foglalkozik”, amelyből kiderül, hogy „a 481 millió forintos bevételükből mindössze 5 millió forint származik hazai adózóktól”.

Fotó: Origo.hu
Fotó: Origo.hu

Vagyis „a maradék 93 százalék külföldről van” – írja a portál, amely szerint a szervezet finanszírozói között Soros György alapítványa, az Open Society Foundation, az Európai Bizottság, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, de német, svájci és horvát szervezetek is megtalálhatóak.

Az Origo szerint a Helsinki Bizottság egy rejtélyes svájci finanszírozója, az Oak Foundation, bár korábban inkább klímavédelemmel és női egyenjogúsággal foglalkozott, most 130.000 dollárt – 38 millió forintot – adott a 444-nek.

Hozzáteszik: „bár a szervezet bevételében van egy nem teljesen tisztázott eredetű 30 milliós adomány rész, de ha erről azt feltételezzük, hogy ez mind hazai forrásból származik, akkor is csak a szervezet teljes bevételének mindössze 7 százalékát éri el a hazai forrás”.

A külföldről érkező támogatásoknál maradva az Origo úgy fogalmaz: a másik érdekes finanszírozó a Helsinki listájában, a The Sigrid Rausing Trust, a Soros Alapítvány által létrehozott pénzügyi alap, amelyet az Open Society emberi jogi mozgalmak támogatására hozott létre három évvel ezelőtt.

A portál szerint a pénzügyi alap azonban nem csak a Helsinki Bizottságnak adott segítséget, hanem természetesen más hazai szervezeteket is megtámogatott.

Fotó: Origo.hu
Fotó: Origo.hu

Így az Átlátszó: £80.000-ot, azaz több mint 31 millió forintot, a Direkt36: £40.000-ot, azaz több mint 15 millió forintot, az EMMA Egyesület: £90.000-ot, azaz több mint 35 millió forintot, a TASZ: £450,000-ot, azaz több mint 175 millió forintot kapott civil szervezetektől.

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2020. január 25. 12:55
akiscapo
antioxi
2020. január 25. 12:32
Az alapvető probléma az EU-hoz való csatlakozás feltételeiben volt, miszerint támogatni kell: - A tőke - A áruk -A munka - Az eszmék(!) szabad áramlását. Ki kell lépni az EU-ból ha nem bomlik fel: Nyugat EU-ra, Dél-EU-ra és Kelet-EU-ra. (Be fog következni)
baldakó
2020. január 25. 10:58
https://24.hu/belfold/2020/01/24/zavecz-research-csokkent-fidesz/
BőröndÖdön
2020. január 25. 09:19
Tényleg,az Orbán,és a Mészáros család gazdagodását mikor gyűjti csokorba a kismatolcsi origója?! :(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!