Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Kovács Gergely érsek imát és óvatosságot kér mindenkitől.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Érseki Hivatal közlése alapján Kovács Gergely érseket magas lázzal és rossz közérzettel kórházba szállították – adta hírül a romkat.ro. A portál információi szerint az érsek egészségi állapota a püspökszentelés óta (aug. 29) csak romlott. Kezdetben a hűlés tünetei mutatkoztak nála, ezért azonnal kapcsolatba lépett háziorvosával és segítségét kérte.
A gyulafehérvári érsekség közleménye szerint az érsek tegnap estig elkülönülve volt a szobájában, hogy ne veszélyeztesse a környezetében élők és dolgozók egészségét. A hűlésre alkalmazott kezelés azonban nem hozta meg a várt eredményt, maradt a magas láz, száraz köhögés, fejfájás és a rossz közérzet. A tegnapi nap folyamán elvégzett Covid-19-teszt eredménye pozitív lett.
(Nyitókép: MTI/Kiss Gábor)