A pandémia lett az év szava

2020. november 30. 15:29

Legalábbis a Merriam-Webster online szótárnál.

2020. november 30. 15:29
null

A legmegbízhatóbb amerikai online szótárnak tekintett Merriam-Webster hétfőn jelentette be, hogy a pandémiát választották az év szavának. Peter Sokolowski, a szótár főszerkesztője elmondta, hogy ezzel a bejelentéssel valószínűleg nem okoztak nagy meglepetést. Szerinte a szó használata általánossá vált és valószínűleg később is jellemzi majd ezt az időszakot, ha szóba kerül.

A szó „felfutása”

A Merriam-Webster.com honlapon januárban ébredt fel a latin és görög gyökerű szó iránt az érdeklődés, majd februárban, amikor a koronavírus-járványnak már Amerikában is voltak halálos áldozatai, ez fokozódni kezdett. Az Egészségügyi Világszervezet március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírus-járványt és ennek következtében ismét nagyot nőtt a szóra rákeresők száma, majd egész évben jelentős maradt iránta az érdeklődés – magyarázta Sokolowski.

Hozzátette, hogy a koronavírus szintén versenyben volt az év szava-jelöltek között, akárcsak a karantén vagy a tünetmentes, amelyeknek a használata ugyancsak a járvánnyal összefüggésben nőtt meg.

Másutt a „koronavírus-járvány” szó győzött

A Német Nyelvi Társaság (GfdS) a koronavírus-járványt választotta az év szavának. A társaság hétfőn Wiesbadenben publikált közleménye szerint a második helyre a lezárás került, ami a pandémia miatti korlátozásokra utal.

A társaság évente tíz szót és kifejezést választ ki, amelyek nyelvi szempontból különleges módon határozták meg az év politikai, gazdasági és társadalmi életét.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Párhuzamos különvélemény
2020. december 01. 06:29
Kivéve hazánkat. Nálunk maradt a 'b+'. :)
palika2022
2020. november 30. 16:18
szerintem Orbán az év szava!
annamanna
2020. november 30. 15:55
Szerintem simán csak a "covid" az év szava, de ez annál meglepőbb hír: "2020: az Oxford English Dictionary készítői nem tudtak egyetlen szót megnevezni az év legjellemzőbb szavaként Helyette Egy példátlan év szavai címmel tettek közzé egy jelentést, ami az év történéseivel párhuzamban sorolja az új szavakat, az ausztrál bozóttüzektől kezdve, a Donald Trumppal kapcsolatos kongresszusi impeachmenten keresztül a koronavírus-világjárványig. Nyáron a rasszizmusellenes Black Lives Matter-mozgalom és rövidítése, a BLM terjedt el világszerte, majd legutóbb az amerikai elnökválasztáson leadott levélszavazat lett felkapott. Casper Grathwohl, az Oxford Languages elnöke azt mondta, nyelvi szempontból még sosem tapasztalt ilyen évet, mint az idei. Az oxfordi csapat több száz jelentős új szót és azok használatát határozta meg az év előrehaladtával, és ezek közül több tucatnyi simán lehetett volna máskor az év szava - jegyezte meg. Az Oxford English Dictionary készítői tavaly a klímavészhelyzetet választották az év szavának. A Collins szótár készítői szerint egyébként a lezárás lett az év szava." https://444.hu/2020/11/23/2020-az-oxford-english-dictionary-keszitoi-nem-tudtak-egyetlen-szot-megnevezni-az-ev-legjellemzobb-szavakent
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!