Koronavírus: minden ötödik betegnél mentális betegség alakulhat ki

2020. november 10. 14:50

90 napon belül.

2020. november 10. 14:50

Minden ötödik koronavírussal fertőzött embernél mentális betegség alakulhat ki 90 napon belül – állapította meg egy kiterjedt kutatás. A szorongás, depresszió és álmatlanság a leggyakrabban jelentkező mentális egészségügyi probléma volt azon gyógyult koronavírusosok körében, akiknél 90 napon belül pszichés zavar alakult ki. A demencia kialakulásának is jelentősen megnőtt a kockázata a szakértők szerint. „Sokan aggódnak, hogy a Covid-19 túlélőinél nagyobb eséllyel alakulnak ki mentális egészségügyi problémák, eredményeink pedig arra utalnak, hogy ez valószínű” – mondta Paul Harrison, az Oxford Egyetem tudósa. 

Stressz plusz fizikai hatások okozhatják a pszichiátriai problémákat

Az egészségügyi ellátásnak készen kell állni a segítségnyújtásra, különösképpen azért, mert eredményeink nagy valószínűséggel alábecsülik a pszichiátriai problémával küzdő páciensek számát” – tette hozzá. A The Lancet Psychiatry című tudományos lapban publikált tanulmány 69 millió ember egészségügyi adatait elemezte az Egyesült Államokban, köztük 62 ezren megbetegedtek koronavírussal. A pozitív koronavírus-tesztet követő három hónapban ötből egy gyógyult betegnél először diagnosztizáltak szorongást, depressziót vagy inszomniát. Ez kétszer nagyobb valószínűséget jelent, mint azonos időszakra vonatkozóan páciensek más csoportja esetében. A tanulmány szerint a már korábban is mentális betegségekben szenvedőket 65 százalékkal nagyobb valószínűséggel diagnosztizálták Covid-19-cel, mint az azok nélkül élőket.    

Ez valószínűleg a kifejezetten ehhez a járványhoz köthető pszichés stressz és a betegség fizikai hatásainak kombinációjának köszönhető” – véli Michael Bloomfield, a University College London pszichiátere. A szintén az intézményben dolgozó szakértő, Simon Wessely szerint annak ismerete, hogy a mentális egészségügyi problémákkal élők nagyobb eséllyel fertőződnek meg koronavírussal, egybecseng azzal, amit más, korábbi fertőző betegségek esetében megfigyeltek. „A Covid-19 hatással van a központi idegrendszerre, így közvetlenül növelheti a későbbi rendellenességek számát. A kutatás azonban megerősíti azt, hogy ennél több van a háttérben és hogy ennek kockázatát korábbi egészségügyi problémák is megnövelik” – fejtette ki Wessely.

(MTI)

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
patkánynak sem nevezhető férgek
2020. november 11. 06:27
Elmentek ti már a faszomba a hülye riogatással. Vettük, félni kell, nem kell a sok kamu mese.
tuttle005
2020. november 10. 22:57
Úgy látszik, Trump is benne van a "minden ötödik"-ben.
mosolygribedli
2020. november 10. 22:18
Nálam a tavaszi megfertőződés után (7 hétig voltam beteg) feledékenység jelentkezett, és beszéd közben nem jutottak eszembe bizonyos szavak. Kb. két hónapig tartott ez, aztán a vizsgaidőszak után elmúlt, gondolom a vírus miatt elpusztult neuronális kapcsolatok újjáépültek az agyamban a tanulástól. De amíg tartott, ijesztő volt. Szal ez teljesen hihető, sajnos.
Dzsé Tyéné
2020. november 10. 18:38
Kíváncsi lennék, hogy mekkora a szorongás, a depresszió és a kezdődő demencia aránya a koronavíruson esetleg át nem esett, viszont hónapokon át a lakásukból ki se merészkedő embereknél. Gyanítom, hogy több mint 20%. Ezzel nem a vírust tagadom, de az állandó riogatás veszélyét sem kellene alábecsülni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!