WHO: Jelentős probléma, hogy a szegényebb országok nem jutnak vakcinához

2021. január 08. 18:52

„ A gazdag országok kapják a készlet javát” – sérelmezte a WHO főigazgatója.

2021. január 08. 18:52

Jelentős probléma, hogy az alacsony és közepes jövedelmű országok nem jutottak eddig hozzá a koronavírus elleni vakcinához – jelentette ki pénteken Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója genfi sajtótájékoztatóján.

– sérelmezte a WHO főigazgatója.

Tedrosz sürgette ezeket az államokat és a gyógyszergyártócégeket, hogy hagyjanak fel a COVAX nemzetközi kezdeményezés rovására kötött kétoldalú megállapodásokkal. A WHO által létrehozott COVAX program kezdettől fogva szorgalmazza a védőoltás méltányos elosztását, és fellép annak érdekében, hogy a kis és közepes jövedelmű országok egyenlően részesüljenek a koronavírus elleni vakcinákból.

A WHO a héten közölte, hogy a COVAX kezdeményezéshez a 2021-re igényelt hét milliárd dollárból hatmilliárd már összegyűlt. A pénzből segítenek az oltóanyag beszerzésében 92 fejlődő országot, amelyek saját erőből korlátozottan, illetve egyáltalán nem lennének képesek erre.

Eddig az olyan tehetős országok, mint az Egyesült Államok, az EU-tagállamok, Svájc és Izrael áll az elsőként vakcinához jutó országok lajstromának élén. Világszerte eddig csaknem 88 millióan fertőződtek meg koronavírussal, és mintegy 1,9 millió ember esett áldozatul a kórnak. Több országban ismét megugrott a fertőzöttek száma az utóbbi hetekben. Tedrosz ismételten sürgetett mindenkit a járványügyi korlátozások, illetve a távolságtartási szabályok tiszteletben tartására a fertőzés feltartóztatása érdekében.

„A vírus riasztó ütemben terjed egyes országokban. A baj az, hogy kezdett megszokássá válni a szabályok be nem tartása. Ez viszont a vírusnak lehetőséget enged a terjedésre” – tette hozzá.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kettőazkilenc
2021. január 08. 23:28
Jól hangzik, valamennyire egyet is értek, de rácsodálkozni, hogy a világ nem egyenlő? Ezek nem felnőtt emberek? Kasztrendszer van bizony, országok közt is, nem vagyunk egyformák. Nem kell visszaélni vele, de egyik napról a másikra megszüntetni sem kell, mindennek megvan az oka.
Szuverén maffiaállam
2021. január 08. 23:00
Orbánia is szegény ország. A megoldás: ökölrázás Brüsszelnek.
Amondó
2021. január 08. 22:32
Nincs új a nap alatt. A vakcinára most úgy tekintenek az emberek, mint a középkorban a szentelt vízre. Csak az ingyen volt.
makám
2021. január 08. 20:24
"A gazdag országok kapják a készlet javát" veszik nem kapják... és a világ túl van népesedve, de a rossz fajokkal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!