Zemmour: Nem hiszem, hogy Magyarország kilépne az EU-ból

2021. március 06. 12:41

A Néppárt egy olyan döntéshozatali reformba kezdett bele, ami lehetővé tette volna a Fidesz kizárását – mondta az egyik legismertebb európai politikai elemző.

2021. március 06. 12:41

Az Európai Unió, amely eredetileg egy szabadpiaci kezdeményezés volt, mára az értékek Európája lett. És ezek kizárólag a kortárs baloldal értékei. Ez az, amibe Orbán nem egyezett bele – mondta Éric Zemmour, az egyik legismertebb jobboldali véleményvezér a CNews francia televízió vitaműsorában – írta meg a hirado.hu.

Az Európai Néppárt egy olyan döntéshozatali reformba kezdett bele, ami marginalizálta volna Orbánt és pártjának 12 képviselőjét, s emellett lehetővé tette volna kizárásukat.

Ez a párt egy igen vegyes európai pártot jelent, egy kicsit olyan, mint az UDR volt: vannak benne centristák, balosok és jobboldaliak is. Egyesek, mint Orbán, erősen a jobboldalhoz, míg mások, például a skandináv országokból, keményen a baloldalhoz húznak. A német kereszténydemokraták az egyensúly szerepét próbálják betölteni ezen a mérlegen”.

Zemour szerint ezeknek a folyamatoknak a megértéséhez le kell szögeznünk: kétségtelen, hogy a Merkel elnökségének időszakában, de a Merkelt követő időszakban is

a kereszténydemokrata párt Németországban egyre inkább a baloldal felé tolódott.

A párt egyre közelebb került a szociáldemokraták és a Zöldek értékrendszeréhez.

„Értékek Európája”

Az Európai Unió, amely eredetileg egy szabadpiaci kezdeményezés volt, mára az értékek Európája lett – hívta fel a figyelmet a gondolkodó –, csakhogy ezek kizárólag a kortárs baloldal értékei. „Ez az, amibe Orbán nem egyezett bele. A jogállam elveit például, amit annak nevezünk, s amit számon kérnek Orbánon, de Gaulle sem tartotta be jobban, mint a magyar kormányfő. Orbán sokkal inkább védi az európai civilizációt azzal, hogy nem nyitja meg országának déli határait, mint a tárt karok politikájával az Európai Bizottság Brüsszelben.”

Elhagyja-e Magyarország az EU-t?

Arra a kérdésre válaszolva, hogy Magyarország elhagyja-e az Európai Uniót, Zemmour határozottan úgy válaszolt: „Nem hiszem. Már csak egyszerű gazdasági megfontolások miatt sem. Magyarország gazdasága erőteljesen függ a német autóipartól, s azt hiszem, a németek sem hagynák távozni Magyarországot.”

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizálok
2021. március 06. 16:41
Ha a ballibsik megint győznek, tényleg nem nagyon érdemes.
johannsebastian
2021. március 06. 16:08
Ha az EU nem változik, akkor ki kell lépni belőle. Mellesleg jelenlegi tendenciák szerint vagy összeomlik, vagy birodalommá válik.
nempolitizálok
2021. március 06. 15:49
Én viszont azt nem hiszem, hogy ha ez a német, svéd, USA libsi terror erősebbé és kiterjedtebbé válik, nem fog kitörni valamiféle forradalom.
Hesperia
2021. március 06. 15:39
HOgy merült ez fel egyáltalán?! Ugyan miért lépnénk már ki az EU-ból?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!