Aggodalomra okot adó új vírusmutációt azonosítottak Afrikában

2021. április 01. 17:07

A járvány kitörése óta Afrikában mintegy 4,2 millió fertőzöttet regisztráltak, a globális esetek 3,3 százalékát.

2021. április 01. 17:07

A koronavírus új mutációját azonosították Afrikában – közölte csütörtökön az Afrikai Unió (AU) betegségmegelőzési központjának (CDC) igazgatója. Az új vírustörzset Tanzániából Angolába utazók szervezetében mutatták ki. Ez a variáció a korábbi változatokhoz képest mintegy negyven mutációval rendelkezik. „Ez minden bizonnyal olyan variáns, amely aggodalomra ad okot” – mondta John Nkengasong. A kelet-afrikai Tanzánia tavaly nyár óta nem közölt járványügyi adatokat. A CDC szerint jelenleg sincsenek információk a fertőzöttek és halálesetek pontos számáról. A nemrég elhunyt John Magufuli tanzániai elnök túl későn és viszonylag enyhe korlátozásokat vezetett be országában. A 61 éves korában elhunyt politikus március 17-én halt meg Dar es Salaamban, a hivatalos közlés szerint

szívprobléma miatt, amelyet azonban nem kizárt, hogy koronavírus-fertőzés okozott.

Nkengasong hangsúlyozta, hogy egyelőre nem tudják, milyen hatással lesznek az újabb mutációra a rendelkezésre álló oltóanyagok. Mint mondta, a Tanzániával szomszédos országokban megfigyelőrendszert építettek ki, az új vírustörzset pedig dél-afrikai laborokba küldték elemzésre. A CDC közlése szerint az afrikai kontinens 18 országában jelent meg a korábbinál fertőzőbb brit, B.1.1.7 jelű vírusvariáns és 18 országban a dél-afrikai, B.1.3.5.1. jelű mutáció. Nkengasong felhívta a figyelmet arra, hogy

a kontinens a járvány harmadik hulláma felé halad,

ami szerinte várható volt. Mint mondta, a fertőzöttek száma különösen a kontinens központi, keleti, és északi részein fekvő országokban kezdett el emelkedni. Az afrikai CDC igazgatója egyben üdvözölte, hogy a jövőben már a kontinensen is előállítanak oltóanyagot. Ennek alapját az AU és a Johnson & Johnson gyógyszeripari vállalat megállapodása adja 400 millió adag vakcinára leadott megrendeléssel. Ezen mennyiség nagy részét Dél-Afrikában állítanák elő.

A járvány kitörése óta Afrikában mintegy 4,2 millió fertőzöttet regisztráltak, a globális esetek 3,3 százalékát. A fertőzöttek 89 százaléka meggyógyult. A kór eddig 112 ezer halálos áldozatot követelt a kontinensen. A legsúlyosabban érintett ország Dél-Afrika több mint másfél millió fertőzöttel. Szakértők szerint az 1,3 milliárd lakosú kontinensen mindemellett nagyon magas lehet a nem azonosított fertőzöttek száma.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsolt75
2021. április 01. 20:16
Fríahmed! Nobordersz!
Gintonic68
2021. április 01. 19:37
Tanzánia 27 millió eurót kapott az EU-tól, a WHO ajánlás szerinti járványkezelésre! Mire költötték a pénzünket??
szarcsi1
2021. április 01. 18:08
Afrikában úgy kezelik a járványt mint gyurcsány kezelné nálunk. Katasztrófa.
hlaci83
2021. április 01. 17:51
Várható volt, hogy Afrika a melegágya lesz a vírus terjedésének/mutálódásának. Csak nehogy az ebolával keveredjen vhogy. Akkor végünk...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!