Nem halt meg senki koronavírusban vasárnap Los Angeles megyében

2021. május 03. 19:25

A pandémia által korábban erősen sújtott térség esetében jelentős előrelépés a járvány visszaszorítása felé – értékelte hétfőn az amerikai sajtó.

2021. május 03. 19:25
null

A Kalifornia államban található Los Angeles megye 10 millió lakosával az Egyesült Államok legsűrűbben lakott közigazgatási területe. A Covid-19 járvány kezdete óta 1,2 millió fertőzéses esetet, és 23 915 Covid-19-hez köthető halálesetet regisztráltak a megyében, ahol leginkább decemberben és januárban tombolt a járvány.

Los Angeles volt a járvány egyik gócpontja

Volt időszak, amikor olyan magas szintre emelkedett a kórházak terheltsége, hogy arra utasították a mentőszolgálat szakembereit: néhány, alacsony túlélési eséllyel rendelkező beteget ne szállítsanak be az intézményekbe.    

Vasárnap a megye 313 új megbetegedésről számolt be és szombatig 390 lakost ápoltak kórházban a koronavírussal

összefüggésben. Ez körülbelül 16 százalékos visszaesést jelent az előző két héthez képest. A hivatalos adatok szerint a megye lakosainak 46,8 százaléka kapott már legalább egy adag oltást, 31,5 százalékuknak pedig a védettséghez szükséges összes vakcinát beadták. Szakértők szerint az ott lakók vakcinákkal szembeni bizalmának köszönhető, hogy a megyében nem alakult ki újabb fertőzési hullám, mint ahogy az néhány más államban tapasztalható volt.    

A közegészségügyi tisztviselők szombati beszámolója szerint – az új fertőzöttek tekintetében – Los Angeles megyében az elmúlt héten mérték az eddigi legalacsonyabb számokat.

A tesztelt lakosok körében a fertőzöttek száma mindössze 0,7, szombaton pedig csak 0,6 százalék volt.

Szakemberek szerint Los Angeles megye a mostani adatok tekintetében hamarosan az úgynevezett sárga szintbe léphet, amely Kalifornia állam újranyitási rendszerének enyhébb szintje. Ez azt jelenti, hogy például azoknak a vállalkozásoknak is engedélyezhetik az újranyitást, amelyek beltérben szolgálják ki az ügyfeleiket. Ennek feltétele, hogy a megye 100 000 emberre vetítve kevesebb mint 2 új fertőzöttet regisztráljon naponta. Az elmúlt héten ez a mutató 1,9 volt.    

Már a lakosság több, mint felét beoltották

A New York Times című napilap hétfői cikkében arról ír, hogy bár az Egyesült Államok felnőtt lakosságának több mint felét beoltották legalább egy adag vakcinával, a napi oltási arány csökken, és a szakemberek szerint az úgynevezett nyájimmunitás egyelőre nem érhető el.

Úgy fogalmaznak, hogy a vírus valószínűleg kezelhető fenyegetéssé válik,

amely az Egyesült Államokban még évekig jelen lehet, de sokkal kisebb esetszámban, mint most.    

A lapnak nyilatkozó szakemberek szerint a jövő szempontjából meghatározó, hogy az ország és a világ mekkora részét oltják be, és hogyan változik a koronavírus.

Soha nem tűnik el teljesen, de kezelhetővé válik

„Nem valószínű, hogy a vírus elmúlik, de mindent elkövetünk, hogy lehetőleg egy enyhe fertőzéssé váljon” – mondta Rustom Antia, az atlantai Emory Egyetem biológusa.    

Ashish Jha, a Rhode Island államban található Brown Egyetem Egészségügyi Iskolájának dékánja a CNN amerikai hírtelevízióban hétfőn arról beszélt: „nem lenne szerencsés, ha az Egyesült Államokban nem alakulna ki a nyájimmunitás, ugyanakkor az emberek visszatérhetnek a pandémia előtti életükhöz, ha tovább csökken az esetek száma. Az izraeli tapasztalatok is azt mutatják, hogy amikor a lakosság mintegy 50-55 százalékát beoltották az új esetek száma zuhanni kezdett” – fogalmazott a szakember.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Messzeföld
2021. május 06. 05:33
Szabó Tímea! Olvasta?
civis72
2021. május 04. 12:36
na persze...nálunk az is covid halott akit elüt a busz..de a boncolásnál pozitív a tesztje
bölcsbagoly
2021. május 04. 10:43
Ezek hülyének néznek mindenkit! S aki ezt el is hiszi, tényleg az! Honnan a fenébe lehet tudni azt pl. egy hajléktalanról, vagy egy szegénynegyedi halottról, hogy mibe halt meg?
Akitlosz
2021. május 04. 05:46
"Nem halt meg senki koronavírusban vasárnap Los Angeles megyében " Jelentem, hogy vasárnap délután 13 óra 45 perc és 14 óra 15 perc között nálam az előszobában sem halt meg senki koronavírustól.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!