Élet jelei után kutat a Marson a Perseverence

2021. június 11. 09:53

A NASA marsjárója megkezdte az első tudományos kutatássorozatát.

2021. június 11. 09:53
null

Megkezdte első tudományos kutatássorozatát a Marson a Perseverance. A NASA marsjárója dél felé tart, hogy megvizsgálja a Jezero kráter fenekét ősi mikrobiális élet jelei után kutatva.

Figyelik a kráter geológiai formációit

Az első hetekben a missziót vezető csapat egy alacsonyan fekvő, kilátást biztosító helyre irányítja a rovert, ahonnan meg tudja figyelni a kráter legrégebbi geológiai formációit, majd elindítják az automata navigációs és mintavételi rendszerét - közölte a NASA.

A Perseverance június 1-jére végzett az üzembe helyezési szakasszal, letesztelte az oxigént generáló MOXIE (Mars Oxygen In-Situ Resource Utilization Experiment) nevű műszerét és végrehajtotta a technológiát tesztelő repüléseket az Ingenuity helikopteren. A kenyérpirítónyi MOXIE a Mars légkörének szén-dioxidjából állított elő 5 gramm tiszta oxigént, amely egy asztronauta lélegzéséhez 10 percre lenne elég. A Perseverance kamerái több mint 75 ezer képet készítettek, mikrofonjai először rögzítettek a Marson hangokat.

Ősi élet után kutatnak

A misszió tudományos feladata, hogy tanulmányozza a Jezero krátert, így a tudósok megérthessék a régió geológiáját és a lakhatóságát múltbéli lehetőségét, valamint hogy ősi, mikroszkopikus élet jeleit kutassák.

A vezető kutatók a legimpozánsabb kőzet- és üledékmintákat azonosítják és begyűjtik, a jövőbeli missziók pedig lehozhatják ezeket a Földre alaposabb tanulmányozásra. A Perseverance méréseket és teszteléseket is fog végezni, melyek a Mars jövőbeli, emberek és robotok által végzendő feltárását fogják segíteni.

(MTI)

Címlapképen: Illusztrációa a Perseverence marsjáróról

Kép forrása: Handout / NASA / AFP

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sorivo4
2021. június 11. 19:40
Eggyé akar összeállni. Ami az anyagban csak így lehetséges.
sorivo4
2021. június 11. 19:31
És ez még mindig egy közelebbi cél. De ugyanez a vallásos rögeszme hajtja az exobolygók kutatását is. Azaz a Földhöz hasonló, a teoretikusan élhető tartományban lévő bolygók utáni kutatást, amiből már szinte sportot űznek. Aminek viszont tényleg csak vallásos értelme lehet, hisz merő spekulációról van szó. Aminél közelebb sose juthatnánk. És ha még teljesen bizonyosak is lehetnénk benne, hogy ott nem csak létezhet, de létezik is élet, akkor is mihez kezdenénk vele? Hisz soha el sem juthatnánk oda. Mi változna vele?
Akitlosz
2021. június 11. 19:26
Jobb lenne, ha nem találnának életet a Marson. Az ugyanis túlságosan összezavarná az emberiséget. Akkor elkezdenének etikázni. Míg ha nincsen élet a Marson, akkor lelkiismeretfurdalás nélkül terraformálni lehet, be lehet népesíteni földi élettel, emberekkel. A Mars eléggé Föld szerűvé lenne alakítható pár száz év alatt. Persze összességében sokba kerülne, de több száz év alatt vállalható költség.
sorivo4
2021. június 11. 19:16
Ez az élet is olyan definiálatlan valami. Misztikus értelemben minden él, még a kő is. Hisz folyamatosan mozog, változik, kölcsönhatásban van, összetett kémiai és fizikai folyamatok játszódnak le benne. Semmi sem statikus, minden mozog, minden él. De tudományos értelemben az élet a komplexitásnak egy bizonyos képzeletbeli vonala, ami nincs is pontosan definiálva. Hisz egy vírus él vagy nem él? Nincsenek életfunkciói, de képes sokszorosítani magát. Mit is keresnek valójában? De még fontosabb kérdés, hogy minek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!