700 millió adag vakcinát oszt szét az EU idén a rászoruló országok között

2022. január 06. 12:09

Tavaly az Unió még a tervezettnél is több oltóanyagot osztott meg a szegényebb országokkal.

2022. január 06. 12:09
null

Az Európai Unió a koronavírus-járvány elleni küzdelem jegyében 700 millió adagnyi oltóanyag megosztását ígérte az arra rászoruló országokkal 2022 közepéig, és jó úton halad, afelé, hogy ezen ígéretét teljesítése – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön.

Ursula von der Leyen közleményében leszögezte: az EU túlteljesítette az oltóanyagok megosztására vonatkozóan tavaly kitűzött céljait. Emlékeztetett: az EU azt ígérte ugyanis, hogy 2021 végéig 250 millió adag oltóanyagot oszt meg az alacsony és közepes jövedelmű országokkal, azonban 380 millió adagot osztott meg. Ebből több mint 255 milliót már el is juttattak a fogadó országokba – közölte. Hozzátette: a vakcinák megosztása főként a – rászoruló országok koronavírus elleni vakcinával történő ellátására létrehozott – COVAX-programon keresztül történt.

Az uniós bizottság elnöke kiemelte: az Európai Unió a biztonságos és hatékony vakcinák eddigi legnagyobb adományozója. Ennek ellenére fokozni fogja erőfeszítéseit Afrika támogatására, ahol a beoltottak aránya alacsonyabb, mint a világ más részein – mondta.    „Csak akkor tudjuk ellenőrzés alatt tartani a járványt, ha a világ minden sarkában harcolunk ellene” – tette hozzá Ursula von der Leyen.

(MTI, fotó: Farooq NAEEM / AFP)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rugo
2022. január 06. 17:55
dugjátok fel a seggetekbe mérgezett vakcináitokat A Pfizer megcsinálja a vakcinát 1 dollárért, az EU megveszi az állampolgároktól lopott pénzből 23 dollárért és ingyen elosztogatja azoknak, akiknek semmi szükségük az értéktelen vakcinára. Ilyen ártalmas vezető a világtörténelemben még nem voltak az embereknek.
zara
2022. január 06. 12:49
'rászoruló országok'ban nincs gyakorlatilag járvány... https://www.ncbi.nlm.nih.gov/labs/pmc/articles/PMC8481107/ Increases in COVID-19 are unrelated to levels of vaccination across 68 countries and 2947 counties in the United States This study shows that after three months the vaccine effectiveness of Pfizer & Moderna against Omicron is actually negative. Pfizer customers are 76.5% more likely and Moderna customers are 39.3% more likely to be infected than unvaxxed people https://www.medrxiv.org/content/10.1101/2021.12.20.21267966v2.full.pdf+html
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!