Volt szerencsém látni Lukácsy György filmjét, az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című alkotást
Nem az 56 utáni megtorlós-vérengzős kor volt ez, hanem már az a Magyarország, melyhez a mai közelebb van, mint az 56 utáni vérengzős.
1977. május 25-én kezdték vetíteni az amerikai mozik a később kultikussá vált filmsorozat első részét.
Magyarországon két évvel később, 1979-ben debütált a film. A Csillagok háborúja 9 hónap alatt 150 millió dollár bevételt hozott a tengerentúlon, a külföldi mozikban pedig 52 millió dollárt termelt ennyi idő alatt. Itthon 1979. augusztus 16-án, a Corvin moziban vetítették először a Csillagok háborúját. Arattak a jegyüzérek, hiszen sokan akarták megnézni az amerikai űrwesternt, amely azóta is töretlenül hódít. A filmet a kritikusok fanyalogva fogadták, blődnek tartották, a közönség viszont tömött sorokban állt a mozipénztáraknál. A film főszereplői közül Mark Hamill ma is köztünk van, 70 esztendős és Harrison Ford is, ő 79 éves. Sajnos a Leila hercegnőt alakító Carrie Fisher viszont már elhunyt, csupán 60 volt, amikor meghalt. De a Csillagok háborújában örökké velünk marad…