Kim Kardashian legyőzte Hillary Clintont egy jogi alapismeretek kvízben

2022. augusztus 24. 10:23

A celeb, aki negyedik próbálkozásra teljesítette az első szakvizsgát fölényesen győzedelmeskedett a volt amerikai külügyminiszter felett.

2022. augusztus 24. 10:23
null

Hillary Clinton a lányával, Chelsea Clintonnal közösen készít dokumentumfilm-sorozatot Gutsy címen, melyben nyolc részen keresztül mutatnak be „inspiráló nőket” – művészeket, aktivistákat, vezetőket és hétköznapi hősöket –, köztük Jane Goodallt, Kate Hudsont, Megan Thee Stalliont és Kim Kardashiant.

Utóbbival a jogi tudását is összemérte az Amerikai Egyesült Államok volt külügyminisztere. A People birtokába jutott egy részlet, amiből kiderül, hogy a kérdések a halálos erő alkalmazásához, valamint a zsarolás és a rablás közötti különbséghez kapcsolódtak, illetve hogy mikor megengedhető az önvédelem.

A reality-sztár és jogásztanonc Kardashian alaposan megverte Clintont, 11-4-re győzött.

Kim többet tanult az utóbbi időben, mint te”

– nyugtatta lánya a volt first lady-t és elnökjelöltet a vereség után.

Clinton a Yale-en hallgatott jogtudományt a hetvenes években, majd ügyvédként dolgozott, míg jogtanácsosként meg nem kezdte politikai pályafutását. Kardashian ügyvéd apja nyomdokaiba lépve kezdett jogot tanulni, azonban egyetemre nem jár, magától készül fel a vizsgákra, illetve egy San Franciscó-i ügyvédi irodában volt gyakorlaton. 2021 végén negyedik próbálkozásra teljesítette az első szakvizsgát.

Fotó: John Lamparski / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
linkeloe
2022. augusztus 25. 23:19
Papírforma...
Akitlosz
2022. augusztus 24. 20:14
Már a magyar oktatás is ilyen. Tanulja meg ahonnan tudja, aztán vizsgázzon le! De oktatást nem kap, legfeljebb mentorálást.
Jooee
2022. augusztus 24. 18:45
Amikor két "agyman" ill. "agywoman" egymásnak feszül.
Takagi
2022. augusztus 24. 18:14
Nem volt nehéz, hisz egy buta, demens vén kommunista.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!