Alternatív Nobel-díjat kaptak az ukránok

2022. szeptember 29. 10:39

Ukrán emberjogi aktivisták kapták a díjat.

2022. szeptember 29. 10:39
null

Olekszandra Matvijcsuk ukrán emberi jogi ügyvéd és a Polgári Szabadságjogok Központja (CCL) nevű ukrán szervezet is megkapta az alternatív Nobel-díjat idén – derült ki, miután a Right Livelihood Awards (RLA) Alapítvány csütörtökön közzétette a díjazottak listáját Stockholmban.

Ez az első alkalom, hogy

ukránok is voltak a díjazottak között. Matvijcsuk és a CCL is a jogállamiságért folytatott harcukért kapták meg a kitüntetést.

Az idei díjazottak között van továbbá az Africa Institute for Energy Governance (AFIEGO) nevű ugandai klímavédelmi szervezet, a venezuelai Cecosesola Együttműködési Hálózat, valamint Fartuun Adan és Ilvad Elman szudáni emberi jogi aktivisták.

Az alternatív Nobel-díjat 1980-ban hozta létre Jakob von Uexküll német-svéd író, egykori európai parlamenti képviselő azzal a céllal, hogy elismerjék olyan emberek munkásságát is, akik elkerülték a hivatalos Nobel Alapítvány figyelmét. A díjazottak fejenként egymillió svéd korona (38 millió forint) elismerésben részesülnek.

A kitüntetést korábban megkapta mások között Edward Snowden amerikai informatikus, aki titkos adatokat szivárogtatott ki az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) tevékenységéről, Greta Thunberg svéd klímaaktivista, Naszrin Szotudeh bebörtönzött Szaharov-díjas iráni ügyvédnő és Alesz Bjaljacki fehérorosz emberi jogi aktivista, a Vjaszna emberi jogi szervezet vezetője is.

(MTI)

Nyitókép: Mandiner Archív

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csulak
2022. szeptember 29. 18:18
mar a fasisztakat is kituntetik
Kanmacska
2022. szeptember 29. 17:59
Szar ukránok!
dglaj
2022. szeptember 29. 15:32
Na, a Nobel bizottságnál sincs lejjebb...
zakar zoltán béla
2022. szeptember 29. 14:45
Horogkereszttel díszítve...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!