Semmit nem bán Liz Truss, a pár hét alatt megbukott brit miniszterelnök

2023. február 08. 16:51

A brit történelem legrövidebb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke szerint az országa nem állt készen a reformjaira. Liz Truss tudta, hogy nehéz feladat vár rá, na de hogy ennyire, azt nem sejtette. Nem hibáztat senkit, de sokakra azért neheztel, visszatérni pedig nem tervez a Downing Streetre. Igaz, erre sok esélye sincsen.

2023. február 08. 16:51
null
Greczula Levente László

Valamivel több mint három hónappal lemondása után újra előkerült Liz Truss, az Egyesült Királyság történetének legrövidebb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke. Az egykori kormányfő előbb a Sunday Telegraph hasábjain tett kísérletet kérészéletű miniszterelnöksége újraértelmezésére, ennek kapcsán pedig a Spectatornek adott egy körülbelül egyórás videóinterjút.

Liz Truss hamar lenullázta magát

Liz Truss Boris Johnson bukása után került a Downing Street 10-be 2022. szeptember 6-án. Nagy tapasztalatú politikusként – korábban például a külügyi tárcát is vezette – egy kiterjedt adócsökkentési csomag ígéretével állította maga mögé a Konzervatív Párt tagságát akkori vetélytársával, Rishi Sunakkal szemben, aki azóta átvette a helyét a brit kormány élén.

A gyakorlatban hamar kiderült, hogy Liz Truss adócsökkentési csomagja egyáltalán nem úgy fog működni, ahogy elképzelte. Pénzügyminiszterével, Kwasi Kwartenggel együtt

Truss egy darabig tartotta a frontot,

aztán tavaly október közepén a miniszterelnök hirtelen hátraarcot csinált, s előbb az akkor éppen a tengerentúlon tárgyaló miniszterét ejtette, utóbb pedig a nagy adócsökkentési csomag keresztülviteléről mondott le.

A dinamikus kezdés utáni kényszeredett hátraarcok azonban nem tudták megmenteni Liz Truss miniszterelnöki karrierjét. Truss sokat akart rövid idő alatt, ráadásul egy politikailag rendkívül turbulens időszakban, hiszen a brit belpolitika kedélyeit Johnson bukása mellett II. Erzsébet halála is borzolta, a nemzetközi térben pedig az orosz–ukrán háború és az energiaválság teremtett rendkívül kellemetlen légkört.

Truss politikai karrierje szempontjából gyakorlatilag végzetes volt ez a balsikerű miniszterelnökség, ami miatt tulajdonképpen érthető is, hogy Sunak első száz hivatali napjának leteltével Liz Truss előhozakodik a saját interpretációjával – a kérdés inkább az, hogy ennek van-e a jelenlegi helyzetben bármiféle gyakorlati haszna.

Nem támogatták Truss miniszterelnökségét

A beszélgetés kezdetén Truss tagadja, hogy felkészületlenül érkezett volna a Downing Street 10 szám alá. Mint mondja, egy ilyen hivatal mindig nagy kihívás egy politikus számára, ő pedig az évtizedes nagypolitikai tapasztalatával pontosan tudta ezt. „Tudtam, hogy meg kell majd harcolnom” – jelenti ki a Spectator újságíróinak.

Truss szerint leginkább az akasztotta meg a diadalmenetét, hogy az Egyesült Királyságban a gazdaságpolitika terén még mindig az ortodox hangok a dominánsak,

ezt pedig talán alábecsülték társaival.

Sőt: Truss azt is kijelenti, hogy ezzel még talán lehetett is volna kezdeni valamit, ha azt érezte volna, hogy politikai elvbarátai és ellenfelei tiszteletben tartják, hogy most az övé a miniszterelnöki mandátum – de nem így történt. A Boris Johnson bukását megelőző időszak konzervatív párti exodusai – sok parlamenti képviselő hagyta ott a frakciót – legalábbis magyarázhatják, hogy miért fogadták sokan bizalmatlanul a hivatalában. Emiatt az sem igazán meglepő, hogy – mint mondja – a tervei nem kaptak túl nagy politikai hátszelet senkitől.

Az olvasó emlékezhet arra, hogy a Truss-kormány rövid életét leginkább az nehezítette meg, hogy a pénzpiacok nagyon rosszul reagáltak a kabinet reformtervezeteire. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a különböző pénzügyi alapkezelők bizalma megrendült a brit kormányban, ami egyrészt a font értékvesztéséhez vezetett, másrészt – mivel az alapkezelők között sok nyugdíjalap-kezelő is volt – ez a bizalmatlanság a lakosságra is átragadt, hiszen azt senki sem viseli jól, ha a kabinet nehezen átlátható intézkedései miatt esetleg veszélybe kerül az öregkorára félretett pénze. Truss azt mondja, hogy ezt a fajta törékenységet rosszul mérték fel.

A Truss-kabinet törvényszerű végét a brit bulvár fanyar humorral jelezte előre néhány nappal lemondása előtt: egy fejessalátához hasonlították a kormány várható élettartamát.

Túl ortodox Nagy-Britannia Trussnak

Nem mindent csináltam jól” – vallja be töredelmesen az interjúban minden idők legrövidebb ideig hivatalban lévő brit miniszterelnöke. Truss senkit nem vádol azzal, hogy szándékosan hátráltatta volna a tevékenységét, de azt azért megjegyzi, hogy sem a honi gazdasági szervek és hitelminősítők, sem pedig a Nemzeti Valutaalap nem játszottak a kezére – nem is beszélve Joe Biden amerikai elnökről, aki éles kritikát fogalmazott meg a Truss-kormány gazdaságpolitikájával szemben, így tovább értéktelenítve a fontot az amerikai fizetőeszközzel szemben.

A volt miniszterelnök azt mondja, hogy

személyesen nagy árat kellett fizetnie ezért a miniszterelnökségért,

ami persze nem is csoda, hiszen a célja az volt, hogy egy „nehezen keresztülvihető gazdaságpolitikát” folytasson. Szerinte a brit establishment erre még nem állt készen, amit az magyaráz, hogy az elmúlt tizenöt évben a szigetországban inkább a már említett ortodox gazdaságpolitika dominált, amit a pénzügyi felügyeleti szervek is favorizáltak az újításokkal szemben.

Attól egyelőre nem kell tartani, hogy Truss visszatérne a Downing Street 10 alá – a politikusnak nincs is ilyen szándéka, s egy ilyen kormányfői debütálás után túl nagy támogatottsága se hozzá. De Liz Truss semmit nem bán, a jövőre pedig bizakodva tekint. „Támogatni fogom Rishi Sunak miniszterelnökségét” – biztosít mindenkit a partvonalra került egykori kormányfő.

Fotó: DANIEL LEAL / AFP

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
citromosParizer
2023. február 11. 13:53
remélem az unokájának az oviban saláta lesz a jele :D csak hogy jelezzék ennek a kvóta prolinak a kisszerűségét :)
Igazszó
2023. február 09. 09:21
Hülye angolok, angol hülyék!
amca
2023. február 08. 18:49
Nem csoda ,hogy a fogatlan brit oroszlán 35 000 000 km 2ről összezsugorodik Inglendre. Skót föld el. Irland el Walesi bárdok el. Ilyen töketlen bossokkal. Elza. James Boris Tony. Tery. Az afgánok ennél sokkal jobbak, meg az albánok is.
Ehetős Odó
2023. február 08. 18:33
Mit bánna? Ez a spiné annyira hülye, hogy nem is érti, mi történt vele.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!