Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A mintegy háromszáz tüntető a csendőrkordonnal dulakodva megpróbált behatolni a parlament épületébe.
Csendőrökkel dulakodtak, és több érkező képviselőt megpróbáltak megfélemlíteni a román képviselőház bejáratánál szerdán a nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szimpatizánsai, akiket George Simion pártelnök hívott tüntetni a parlament elé „Románia gyermekeinek” védelmében.
Az épület előtti járműforgalmat megbénító mintegy háromszáz tüntető
Több érkező képviselő – köztük Ludovic Orban volt miniszterelnök és Csoma Botond, az RMDSZ frakcióvezetője – azt állította, hogy a tüntetők leköpdösték, sértegették, illetve fenyegették őket.
A Digi24.ro hírportál beszámolója szerint szerda reggel az AUR parlamenti képviselői is a tüntetők között voltak. George Simion pártelnök a kerítésre kapaszkodva kiabálta, hogy joguk van tiltakozni, amikor „igazságtalan törvényeket próbálnak elfogadni”, de a csendőrök eltávolították a kerítésről.
Szerencséjük, hogy (a tüntetők) otthon hagyták a késeiket”
– mondta Darius Pop, az AUR Máramaros megyei képviselője a Digi24 szerint. A csendőrség előállított több tüntetőt, akik Ludovic Orbant leköpték, és zászlórúddal bántalmazták.
Az AUR ifjúsági szervezetének vezetőjét a kormányőrség nem engedte be az épületbe, miután a biztonsági átvilágítás során négy, pisztolygolyónak látszó fémtárgyat találtak nála. Az AUR szerint a hölgy egy lőgyakorlat után „emlékbe” vette magához a négy „veszélytelen, kilőtt töltényt”.
Az AUR a parlament ülésén is botrányt keltett: a párt képviselői a szószék elé állva próbálták megakadályozni, hogy
Az AUR szerint ugyanis a családügyi minisztérium nem megakadályozni próbálja, hogy a nincstelen családok gyermekei állami gondozásba kerüljenek, hanem éppenséggel ki akarja szakítani őket a családjukból, és – a nyugati gyermekvédelmi hatóságok intézkedéseire hivatkozva – azzal riogatja híveit, hogy a „szegényektől el fogják venni a gyermekeket, és eladják őket”.
(MTI)
***
***
Nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement