Megmentette egy kislány életét: a hőstettét még Giorgia Meloni is méltatta

2023. augusztus 27. 18:36

Mattia Aguzzi megfogta az ötödik emeltről zuhanó kislányt.

2023. augusztus 27. 18:36

Az olaszországi Torinóban majdnem tragédia történt. Egy kislány kizuhant az ötödik emeletről szombaton délelőtt, de megmentette az életét egy férfi – írta meg az ANSA.

A négyéves kislány átmászott az erkély korlátján a párkányra, amit egy fiú vett észre a szemközti házból. Ezt követően azonnal kiabálni kezdett, hogy segítsenek a kislánynak.

A környéken élő 37 éves Mattia Aguzzi meghallotta a kiálltást, aki pont bevásárolni indult barátnőjével. „A kislány egyre inkább kihajolt, aztán már csak kapaszkodott, a lába a levegőben kalimpált” – mesélte Aguzzi a látottakat. A férfi kiabált neki, hogy másszon vissza, de a gyerek nem hallotta.

Ekkor a kislány zuhanni kezdett, de a férfi azonnal odaugrott.

„Becsuktam a szemem és csak reménykedtem. Próbáltam tompítani a zuhanás okozta ütést, így mindketten a földre kerültünk” – mondta. A kislány egy pillanatig nem mutatott életjelt, de aztán sírni kezdett.

A férfi hősiességéről Giorgia Meloni is megemlékezett a Twitteren. „Sok tisztelet és hála ennek a fiatal hősnek” – írta az olasz miniszterelnök.

Nyitókép:  Giorgia Meloni/Twitter

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csomorkany
2023. augusztus 27. 21:09
Gratulálok, a gyereknek is, aki újra született (és egy férfi szülte, bizony!), de a szülők helyében nem lennék most...
connorj
2023. augusztus 27. 20:12
https://www.tiktok.com/@aistyledapparel/video/7269365050538872096?_t=8fC8jIJcUqH&_r=1
jevgenyij-viktorovics-prigozsin-2
2023. augusztus 27. 19:53
Ezt bárki megcsinálta volna. Ez diszkrimináció. Azt feltételezik, hogy egyedül ő segített volna és senki más az ő helyében. Jókor volt, jó helyen, tette a dolgát mint bárki tette volna.
jevgenyij-viktorovics-prigozsin-2
2023. augusztus 27. 19:51
Meloni a komcsi kurva naponta 1500 niggert szabadít Európára...akik majd kiírtják a fehéreket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!